A lehető legrosszabban kezdődött a csütörtök esti találkozó a moldvai együttes számára, amely már a második percben gólt kapott, a kapujából rosszul kijött Eduard Pappot Ibraimi átemelte, és vezetést szerzett a vendégeknek.
Ezután támadásba lendültek a Botoșani játékosai, de csak kisebb lehetőségekig jutottak, nem forgott veszélyben az északmacedónok kapuja.
A folytatásban is a házigazdák irányították a meccset, azonban továbbra is elakadtak a támadásaik. Aztán az utolsó huszonöt percre emberelőnybe kerültek, és meg is voltak a helyzeteik az egyenlítésre, a legnagyobbat Patache hagyta ki, akinek lövésénél nagyot kellett védenie a Skhendija kapusának.
A végéig hiába próbálkozott, nem sikerült betalálnia a Botoșani-nak, amely akárcsak a 2015–2016-os szezonban, ismét a második selejtezőkörben búcsúzott a sorozattól.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!