Második bajnoki találkozójukon is idegenben léptek pályára a Maros megyeiek, miután a bemutatkozó meccsükön a nyitófordulóban gól nélküli döntetlent értek el a CS Mioveni otthonában, az előző játéknapon pedig a Vajdahunyadi Corvinul elleni hazai mérkőzésüket elhalasztotta a szövetség.
A szezont egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Bukaresti Metaloglobus elleni szombat délelőtti összecsapást a főváros melletti Clinceni-ben játszották le, ahol már az első negyedórában hátrányba kerültek a vendégek.
A korán bekapott gól megzavarta őket, szervezetlenek voltak védelemben, így néhány perc múlva a házigazda újra betalált, ráadásul félóra elteltével már hárommal vezetett, amikor a szerb Stefan Visic duplázott.
Ezzel a Metaloglobus el is döntötte a három pont sorsát, a folytatásban ugyanis éppen a fővárosi klub korábbi edzője, Eusebiu Tudor által irányított Nyárádtő hiába játszott mezőnyfölényben, nem tudtak újítani, így elmaradt a szépítés is, és elszenvedték az első vereségüket a másodosztályban.
A következő fordulóban a nyárádtőiek hazai közönség előtt is bemutatkoznak a 2. Ligában, jövő szombaton 11 órától a Chindia Târgoviște csapatát fogadják.
| 2024. 05. 17. 11:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 1-2 |
| 2024. 05. 17. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 4-1 |
| 2024. 05. 17. 11:00 | Concordia Chiajna Chiajna | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 0-2 |
| 2024. 05. 17. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 3-0 |
| 2024. 05. 18. 11:00 | CSM Focşani CSM Focşani | Metalul Buzău Metalul Buzău | 0-3 |
| 2024. 05. 19. 17:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Sellenberki SK Sellenberk | 2-1 |
| 2024. 08. 20. 17:00 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-0 |
| 2024. 08. 20. 19:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Resicabányai CSM Resica | 2-2 |
| 2024. 11. 06. 14:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | CS Afumaţi Afumaţi | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 3 | 3 | 0 | 0 | 5-1 | 9 |
2 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-2 | 6 |
3 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 3 | 2 | 0 | 1 | 7-5 | 6 |
4 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-3 | 6 |
5 | Resicabányai CSM Resica | 3 | 1 | 2 | 0 | 5-3 | 5 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 5 |
7 | Bukaresti Steaua Steaua | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 5 |
8 | CSM Slatina Slatina | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-1 | 4 |
9 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-4 | 4 |
10 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-1 | 4 |
11 | 3 | 1 | 1 | 1 | 1-1 | 4 | |
12 | Sellenberki SK Sellenberk | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-4 | 3 |
13 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-4 | 3 |
14 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-2 | 3 |
15 | Chindia Târgoviște Chindia | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 3 |
16 | CS Afumaţi Afumaţi | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-5 | 3 |
17 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-6 | 3 |
18 | CSM Focşani CSM Focşani | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-5 | 3 |
19 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-7 | 3 |
20 | Concordia Chiajna Chiajna | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-7 | 1 |
21 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-5 | 1 |
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!