A 2004-ben Bajnokok Ligája-győztes portugál alakulat múlt héten 2–1-re kikapott Leverkusenben, így a kieséses szakasz első köréhez tartozó visszavágó nagyon izgalmasnak ígérkezik.
Kovács István ebben a szezonban már vezetett két európai kupameccset, mindkettőt a Bajnokok Ligája csoportkörében: a Genk–Napoli (0–0) és a PSG–Galatasaray (5–0) találkozókon bíráskodott. Az Európa Ligában a mostani már a 13. főtáblás megbízatása lesz az erdélyi játékvezetőnek.
A Portóba utazó román játékvezetői küldöttségnek tagja még Vasile Marinescu és Ovidiu Artene (partjelzők), Marius Avram (negyedik játékvezető), illetve Ovidiu Hațegan, aki a VAR-szobában végzi majd a munkáját.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) honlapjának híre szerint szintén Portugáliába repül Alexandru Deaconu, aki a Benfica–Sahtar Doneck mérkőzésen lesz játékvezetői megfigyelő. Az ukrajnai odavágót a Sahtar húzta be 2–1 arányban.
Ismerős lett bíró Sevillában
Az uefa.com-on közzétették a Sevilla–Kolozsvári CFR mérkőzés játékvezetőjének nevét is, a Ramón Sánchez-Pizjuán Stadionban rendezendő visszavágót a lett Andris Treimanis vezeti.
A balti államból érkező sípmester ismerős lehet a „vasutasok” szurkolóinak, hiszen Treimanis volt a bíró tavaly nyáron Glasgowban, amikor a kolozsváriak emlékezetes csatában ejtették ki a Celticet a BL-selejtező harmadik körében.
A CFR-nek ezúttal is nagy bravúrra lesz szüksége a továbbjutáshoz, hiszen mint ismert, az andalúzok elleni első mérkőzés 1–1-es döntetlennel végződött Kolozsváron.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!