Az erdélyi labdarúgóklub vezetősége pénteken délután közölte, hogy megvált az eddigi edző, a spanyol Ruben Albestől, estére pedig már be is jelentette az új szakvezetőt.
A 49 éves Liviu Ciobotariu legutóbb a libanoni válogatott szövetségi kapitánya volt, amelytől tavaly nyáron távozott. Ezt megelőzően ugyancsak az 1. Ligában tevékenykedett, a 2018–2019-es idényben az FC Botoșani vezetőedzője volt.
A pályafutása során számos román, illetve két szaúd-arábiai klubnál edzősködött Ciobotariu a 2014–2015-ös szezonban közel volt a román bajnokság megnyeréséhez az azóta megszűnt Marosvásárhelyi ASA-val, de az utolsó fordulóban elszenvedett kudarc miatt csak a második helyen végeztek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!