A következő körben a Sepsi OSK ellenfele a Djurgårdens IF lesz, amely tavaly a svéd élvonalban a harmadik helyen végzett. Az első összecsapást augusztus 4-én rendezik 21 órától Sepsiszentgyörgyön, míg a visszavágót 11-én, este 8 órától játsszák le.
A Kolozsvári CFR a fehérorosz bajnok, Sahtyor Szoligorszk ellen kell bizonyítson. Az első összecsapást Törökországban, Adapazanban játsszák zárt kapuk mögött augusztus 4-én 20 órától, a másodikat 11-én 20.30-tól rendezik Kolozsváron.
Az FCSB ellenfele az FC DAC lesz, az első összecsapásnak Dunaszerdahely ad otthont augusztus 3-án 21.30-tól, míg a visszavágót Bukarestben játsszák 11-én este fél 9-től.
Az Universitatea Craiova idegenben kezd a FK Zorja Luhanszk otthonában augusztus 4-én 20.30-tól, míg a visszavágót egy héttel később rendezik este 8-tól.
Amennyiben sikerül továbbjutniuk, a csapatokra már csak egy forduló vár a főtáblára kerülés előtt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!