Hirdetés

Kizárólag vendéggyőzelmek a Csík körzeti bajnokságban

Csíkszentkirályon gyermekláncfűtől lett sárga a hazaiak és a vendég szentsimoniak futballcipője
Fotó: Veres Nándor

2022. május 11., 12:42

Mind az öt mérkőzésen vendéggyőzelem született a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjának hétvégi fordulójában. A Csíkszentsimoni FC továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti az A csoportot. Az Udvarhely körzeti bajnokság A csoportjában Zeteváralja újabb győzelmet szerzett, és négy fordulót követően már három ponttal vezet.

2022. május 11., 12:42

Érdekes eset történt Tusnádfürdőn, ahol a hazai csapat csak hét játékossal lépett pályára. A 13. percben Alexandru Porea góljával a vendégek 1–0-ra vezettek, a 23. percben azonban a házigazdák egyik játékosa lesérült, nem tudta folytatni a játékot, így a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek.

Hirdetés

Az Udvarhely körzeti bajnokság A csoportjában Bögöz Malomfalvát fogadta. A vendégek hamar, már a 3. percben megszerezték a vezetést, ám nem sokáig voltak előnyben, hiszen a hazaiak büntetőből egyenlítettek, majd rögtön fordítottak. A második félidőben egy szabadrúgás után a kipattanó labdára a malomfalviak játékosa ért oda előbb, és egyenlített. A folytatásban nem alakult ki helyzet, a mezőnyben zajlott a játék, így döntetlennel ért véget a meccs.

Az A csoportban továbbá Zeteváralja újabb győzelmet aratott, Homoródszentpált verte 4–2-re, és előnye már három pont az élen.

Etéd jó állapotú pályán fogadta Felsőboldogfalvát a B csoportban. A felek sportszerű meccset játszottak, az első félidőben gyors gólváltást követően 1–1-nél vonultak szünetre. A második játékrészben a vendégek támadtak többet, igyekeztek a győzelmet megszerezni, ez végül nem jött össze, hiszen az etédiek lőtték be a győztes gólt.

Siménfalva fél óra játékot követően hiába vezetett két góllal a Parajdi SK ellen, a vendégek fordítottak, végül magabiztos győzelmet arattak.

A C csoportban Szentábrahám mindössze tizenegy játékossal utazott el Alsósófalvára, de a rutin elég volt ahhoz, hogy magabiztosan megszerezze a győzelmet. 

Csík körzeti bajnokság, A csoport, 5. forduló:

Csíkszentkirályi Borsáros–Csíkszentsimoni FC 1–4 (1–1).
Gólszerzők Gergely Alpár (10.), illetve Tompos Szilárd (43., 53., 63.), Olteán János (89.);

Csíkszentimrei Töviske–Csíkszentdomokosi SE 1–2 (0–1).
Gólszerzők Balog Ferenc (78.), illetve Márton Benedek (8.), Böjte Szilveszter (66.);

Csíkszentmihályi Törekvés–Gyimesbükki SE 0–2 (0–0).
Gólszerzők Condrea Ervin (63.), Zamă-Orbán Róbert (80.).

A 3. fordulóból elhalasztott Csíkszentsimon–Csíkszentdomokos találkozó pótlásáról még nem született döntés.

A következő forduló (május 14–15.) programja:
Szentmihály–Szentkirály,
Szentimre–Szentsimon,
Gyimesbükk–Szentdomokos.

B csoport, 5. forduló: 

Csíkkozmási Komisz–Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE 0–1 (0–1).
Gólszerző Balázs István (32.);

Tusnádfürdői SE–Szépvízi MŰ 0–3 (játék nélkül, zöld asztalnál); 

a Csíkszentgyörgyi Fiság csapata szabadnapos volt.

A következő forduló (május 14–15.) programja:
Tusnádfürdő–Kászonaltíz,
Csíkszentgyörgy–Szépvíz,
Kozmás csapata szabadnapos lesz.

5. Liga, Udvarhely körzeti, A csoport, 4. forduló:

Oklánd–Gagy 1–2 (1–1).
Gólszerzők Csíki Miklós (38.), illetve Fodor Attila (16.), Fazakas Árpád (84.);

Zeteváralja–Homoródszentpál 4–2 (2–0).
Gólszerzők Bíró Zalán (23.), Andrási László (37.), Kovács Béla (48., öngól), Kovács Tifán Norbert (60.), illetve Vass László (71., 88.), kiállítva Sánduly Márk (69., Zeteváralja);

Bögöz–Malomfalva 2–2 (2–1).
Gólszerzők Tófalvi Lajos (12.), Kardalus Béla (16.), illetve Vas Arnold (3.), Magyari Dániel (65.).

A következő forduló (május 14–15.) programja: Malomfalva–Zeteváralja, Szentpál–Oklánd, Gagy–Bögöz.

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Zeteváralja Zeteváralja
4
3
1
0
12-4
10
2
Malomfalva Malomfalva
4
2
1
1
12-5
7
3
Homoródszentpál Homoródszentpál
4
2
0
2
6-11
6
4
Bögöz Bögöz
4
1
2
1
6-4
5
5
Gagy Gagy
4
1
0
3
5-11
3
6
Oklánd Oklánd
4
1
0
3
3-9
3

B csoport, 4. forduló:

Etéd–Felsőboldogfalva 2–1 (1–1).
Gólszerzők Gothárd László (20.), Fazakas László (69.), illetve Răzvan Hilohe (29.);

Kobátfalva–Korondi Ifjúság 0–2 (0–0).
Gólszerzők Ambrus Zoltán (63.), Máthé Márton (66.);

Siménfalva–Parajdi SK 2–4 (2–1).
Gólszerzők Demeter József (29.), Keresztes Zsolt (32.), illetve Ungvári Bence (36., 85.), Fülöp Levente (46., 75.).

A következő forduló (május 15.) programja:
Korond–Etéd,
Parajd–Kobátfalva,
Felsőboldogfalva–Siménfalva.

C csoport, 4. forduló:

Kápolnás–Máréfalva 1–1 (0–1).
Gólszerzők Elekes Tibor (47.), illetve Zoltán Ferenc (7.);

Alsósófalva–Szentábrahám 0–3 (0–2).
Gólszerzők Szőcs Dávid (10., 14.), Tóth Csaba (78.);

Farcád szabadnapos volt.

A következő forduló (május 15.) programja:
Máréfalva–Alsósófalva,
Szentábrahám–Farcád,
Kápolnás csapata szabadnapos lesz.

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Farcád Farcád
3
2
1
0
16-4
7
2
Szentábrahám Szentábrahám
3
2
0
1
9-5
6
3
Kápolnás Kápolnás
4
1
2
1
5-8
5
4
Máréfalva Máréfalva
3
1
1
1
7-5
4
5
Alsósófalva Alsósófalva
3
0
0
3
1-16
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!