Hirdetés

Kitavaszodik a Csík körzeti focibajnokságban

Helyükre kerülnek a hálók, a csíki futballpályákon készülnek a szezonkezdésre
Fotó: Kristó Róbert

2023. március 16., 17:10

Teljes fordulóval, öt mérkőzéssel rajtol el március 17-én a labdarúgó 5. Liga csíki csoportjának tavaszi idénye. Egy meccset pénteken, négyet pedig vasárnap rendeznek.

2023. március 16., 17:10

Pénteken délután Csíkszentkirályon, vasárnap délben Csíkszentimrén és Csíkszentgyörgyön, délután pedig Kozmáson és Csíkszentdomokoson lesznek meccsek. Papp Leventétől, a bajnokságot szervező Hargita Megyei Labdarúgó-egyesület (HMLE) titkárától megtudtuk, hogy a két, őszről elhalasztott mérkőzés pótlásának időpontjáról meg nem született végleges döntés, de a tervek szerint mindkettőt még márciusban lejátsszák, ezekről március 20-án, hétfőn várható végleges döntés.

Hirdetés

November végén, a 11. fordulóban szokatlan nehézsége ütköztek a Szépvízi MŰ–Csíkszentkirályi Borsáros mérkőzés előtt a csapatok és a játékvezetők, a szépvízi pályára felgyűlt víz miatt nem lehetett elkezdeni a találkozót. Ugyanakkor elmaradt a Kászonaltíz–Csíkszentgyörgy összecsapás is, ezt a meccset a két csapat közös megegyezésével napolták el, mert Krisztus Király ünnepe volt, a templom búcsúünnepét tartották Kászonban.

A csapatok megegyeztek abban is, hogy a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei szakaszának nyolcaddöntőjében műsorra tűzött Gyimesbükk–Csicsó találkozót március 22-én, szerdán 16.30 órától rendezik”

– mondta el Papp Levente.

Kapcsolódó

A Hargita megyei 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság is ezen a hétvégén indul. Menetrend ebben a cikkünkben.

Csík körzeti bajnokság, 2022–2023-as szezon, 12. forduló

Csík körzeti bajnokság, 2022–2023-as szezon

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

A körzetibe való visszatérés után Csíkdánfalva először játszott hazai környezetben focimeccset

A második forduló mérkőzéseit rendezték a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában papírforma eredmények születtek, gólokban nem volt hiány a másik csoportban.

Hazai pályán sem tudott javítani, kieső helyen áll az Udvarhely körzeti bajnoka

Második meccsén második vereségét szenvedte el a Parajdi SK az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, így kieső helyen áll a táblázaton, akárcsak az előző idényben az élmezőnyhöz tartozó Varság. A B csoportban Etéd kiütéses sikerrel állt az élre.

A bajnokot fogadja a Loki, nagyüzem a Hargita megyei focipályákon

Ezen a héten indult útjára a labda az Udvarhely és Csík körzeti focibajnokságokban. A Hargita megyei 4. Ligában már a 3. fordulónál járnak. Egy helyen a meccsek párosításai, időpontja.

Gólzáporos diadalok és szoros csaták a Csík körzeti focibajnokság nyitófordulójában

Csonka játéknappal indult a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság, az 5. Ligában három meccset játszottak le, kettőt elhalasztottak. A 6. Ligában több helyen is szoros eredmény született.

Díszpolgáravatás és bajnokverés Máréfalván

Eseményekben, gólokban és fordulatokban gazdag volt az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság nyitánya. Az 5. Ligában a bajnok Parajd vereséggel kezdett Máréfalván, a 6. Ligában Alsósófalva győztes meccsen vehette át az ezüstérmeket.

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Egy csapat átkérezkedett a másik ligába, elkészítették az Udvarhely és a Csík körzeti menetrendjét

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület kisorsolta az 5. és 6. Liga 2026–2027-es idényének menetrendjét. Az előzetesen közöltekhez képest egy változás történt a Csík körzeti összetételében.

Egy újonc jelentkezett, több átsorolás a Csík körzeti focibajnokság új idényében

Huszonegy klub iratkozott be a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság soron következő idényébe. Egy hónap múlva kezdődik a pontvadászat.

Minden csapat visszaíratkozott, alig változik az Udvarhely körzeti focibajnokság összetétele

Nem lesz nagy átalakulás az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A benevezési határidő lejártával eldőlt, hogy a tavalyi idényt befejező valamennyi együttes vállalta a folytatást, csupán a csoportok összetételében történt kisebb módosítás.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!