A 28 éves támadó a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójától csatlakozott a csapathoz, és már a bemutatkozásán betalált. Azóta is megállíthatatlanul termeli a gólokat: 11 bajnokin 10-szer volt eredményes, amivel toronymagasan vezeti a házi góllövőlistát. Mögötte Dimitri Oberlin és Cosmin Matei áll öt, illetve négy találattal, ráadásul rajtuk kívül a teljes keretben nincs senki, aki legalább kétszer megzörgette volna az ellenfelek hálóját.
Ez önmagában is jól mutatja, mekkora súlya van Heras játékának a háromszéki gépezetben.
A piros-fehérek az elmúlt idényekben ritkán tudtak olyan csatárra támaszkodni, aki folyamatosan hozza a számokat, most azonban megtalálták azt a támadót, akire régóta vágytak. Heras játékstílusa tökéletesen illik Ovidiu Burcă koncepciójába: gyors, kétlábas, jól helyezkedik, fejjel is veszélyes, és elképesztő érzékkel érkezik a kulcspillanatokban.
Szigorúan nézve góljaival eddig 14 pontot tett hozzá a Sepsi OSK idei mérlegéhez, vagyis lényegében nélkülözhetetlen szereplője a csapatnak.
A klub elmúlt kilenc évét vizsgálva ilyen rajtot csak kevesen produkáltak. A 2023–2024-es szezonban Marius Ștefănescu jutott 11 gólig, de ehhez jóval több játékpercre volt szüksége, mint most Herasnak. Ibrahima Tandia tíz találata is emlékezetes maradt, de ő sem játszott olyan hatékonysággal, mint a csapat friss spanyol ékköve.

A Sepsi OSK történetében mindössze egyetlen játékos akad, aki a jelenlegi tempót is felülmúlta:
a klublegendának számító Hadnagy Attila a 2016–2017-es idényben 28 találatig jutott, és az első tíz játéknapon 13 gólt szerzett – így minden statisztikai mutatóban maga mögé utasítja a spanyolt.

A mostani szezonban Heras 0,73-as gólátlaga erősnek számít, átlagosan 117 percenként talál be, ami egészen kiváló mutató. Összehasonlításképp: Ștefănescu a maga rekordévében több mint 200 percet töltött el a pályán egy-egy gól között, Heras tehát lényegesen élesebben dolgozik. Ennél csak egy korábbi Sepsi-támadó, Goran Karanović teljesített jobban, aki 116 percenként talált be – vagyis a spanyol gyakorlatilag hajszálnyira van attól, hogy ebben a mutatóban is maradandót alkosson.
A Sepsi OSK hosszú idő után végre megtalálta azt a támadót, aki minden meccsen képes különbséget jelenteni. Heras mindössze egy évre írt alá, de ilyen rajt után borítékolható, hogy a klub vezetősége már most számol vele hosszabb távon.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!