Hazai környezetben lépett pályára a labdarúgó 1. Liga 16. játéknapján a Kolozsvári CFR, az Academica Clincenit látta vendégül. Egy győzelem esetén az erdélyi gárda a második helyre kúszott volna fel a rangsorban.
A vendégek előtt volt az első gólszerzési lehetőség, viszont az első felvonást végig a kincses város együttese irányította, építette támadásait. A 14. percben meg is zörgették a hálót, Costache kapott egy labdát a tizenhatos vonalán, előtte, a bal alsóban kötött ki a játékszer (1–0).
Az előny tudatában sokkal nyugodtabban passzolgatott a CFR, akár a második találatot is összehozhatták volna. Igaz, hogy az Academica előtt is két ízben felcsillant az egyenlítés lehetősége.
A második félidő elején gyakorlatilag pontot tett az összecsapásra a CFR, Deac húszról kilőtte a bal felsőt (2–0).
A végjátékra azért maradt egy kis izgalom, a 84. percben közelről betalált a vendégcsapat. Hogy biztos legyen a három pont otthon tartása, Debeljuh a hosszabbításban lezárta a meccset.
Az új edzőjével, Edi Iordănescuval még veretlen a Kolozsvári CFR, ezzel a diadallal megelőzte az U Craiovát, pontszámban beérte az élen álló FCSB-t, utóbbi viszont egy találkozóval kevesebbet játszott.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!