Hirdetés

Kikapott Udvarhelyen, így egy pontra csökkent Lövéte előnye

Székelyvarságon lépett pályára Szentábrahám csapata. A vendégek már a 6. percben kétgólos hátrányba kerültek
Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

2018. május 22., 12:59

Hátrányból fordítva győzött a Sporting az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának rangadóján, így egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Lövétével szemben. A B-ben a Korondi Ifjúság tartja a lépést Zetelaka II-vel, míg a C-ben három mérkőzést rendeztek az elmúlt hét végén.

2018. május 22., 12:59

Nagy volt az érdeklődés a bajnokság rangadóján, a Székelyudvarhelyi Sporting–Lövéte találkozón. A vendégek a középkezdést követően rögtön meg is szerezhették volna a vezetést, ám az ajtó-ablak helyzet kimaradt.

A jó rajt kitartott, a lövéteiek még egy újabb ziccert kihagytak, ám a harmadik lehetőségüket már gólra váltották, így előnyben mehettek a pihenőre. A második játékrészben egyértelműen a Sporting uralta a játékot, Lövéte pedig nem kapta az ellenszert, így a harciasabb házigazda előbb egyenlített, majd megszerezte a megérdemelt győzelmet.

•  Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE Galéria

Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

A mérkőzésre Hargita megye legjobb bírói hármasát küldték, a két partjelző idén jutott be a 3. Ligába, míg a játékvezető tavaly érte el azt a korhatárt, ami miatt abba kellett hagyja a harmadosztályos mérkőzéseken való részvételt.

Kifejezetten jó és izgalmas volt az Agyagfalva–Malomfalva mérkőzés. 0–0-s állásnál a malomfalviak büntetőt hibáztak, amire góllal válaszoltak a hazaiak. Agyagfalva játékába az is belefért, hogy kihagyjon egy tizenegyest, hiszen ellépett 3–0-ra, Malomfalvának a szünet előtt sikerült a szépítés. Percekkel a térfélcsere után Agyagfalva tovább növelte előnyét, és úgy tűnt, hogy eldöntötte a három pont sorsát.

A vendégek azonban nem adták fel, fokozatosan ledolgozták hátrányukat, és a 75. percben egyenlítettek. Izgalmas hajrá következett, ám több gól már nem esett, így 4–4-es döntetlennel ért véget a meccs.

Ugyancsak pontosztozkodással zárult a Fiatfalva–Felsőboldogfalva kiesési rangadó. A vendég együttes számtalan helyzetet dolgozott ki a mérkőzésen, óriási ziccerek maradtak ki, kétszer az üres kapuba sem tudták berúgni a labdát, ám így is sikerült megszerezniük a vezetést.

Hirdetés

A második félidőben is több lehetőségük adódott az előny növelésére és a mérkőzés eldöntésére, ám az újabb gólt Fiatfalva szerezte. A hajrára elfáradt Felsőboldogfalva, a hazaiak pedig kihagytak egy hatalmas lehetőséget, így 1–1-gyel ért véget a találkozó.

A Korondi Ifjúság sima győzelmet aratott Kápolnásfalun, tartja a lépést az újabb sikert bezsebelt, egyben éllovas Zetelaka II.-vel. Hodgya az ötödik percben már 2–0-ra vezetett Farcádon, majd hiába szépített gyorsan a házigazda, nem volt esélye a pontszerzésre.ű

•  Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE Galéria

Fotó: Facebook/Székelyvarsági Tartód SE

Vasárnap három mérkőzést rendeztek a zetelaki focipályán (11, 14 és 17 órától), érdekesség, hogy mindhármat a házigazda nyerte. Az utolsó találkozón (Zetelaka II.–Parajdi SE) már alig látszottak a vonalak, emiatt a parajdiak panaszkodtak a szervezőknek, a játékvezető viszont játékra alkalmasnak találta a pályát.

Labdarúgás, Udvarhely körzeti bajnokság, hétvégi eredmények

A csoport, 20. forduló

Udvarhelyi Sporting–Lövéte 3–1 (0–1), vezették Szabó A. – Tamási Z., Bíró E., gólszerzők Jankó Levente (66., 80.), Gál Csaba (77.), illetve György István (38.)

Fiatfalva–Felsőboldogfalva 1–1 (0–1), vezették Bíró B. – Kiss I., Ráduly I., gólszerzők Szabó Zsolt (77.), illetve Tóth Károly (27.)

Agyagfalva–Malomfalva 4–4 (3–1), vezették Szabó A. – Feleki B., Nagy Z., gólszerzők Székely Imre (10., 21., 25.), Séra Attila Lajos (47.), illetve Jakab Tamás (45.), Vas Arnold (63.), Birtalan Barna (70., 75.)

Farkaslaka–Nagygalambfalva 2–2 (1–1), vezették Fodor J. – Kovács L., Csíki A., gólszerzők Demeter Sándor (25.), Gergely Tamás (54.), illetve Tánczos Tamás (35.), Feleki Ernő (74.)

Székelyvarság–Szentábrahám 2–0 (2–0), vezették Incze D. – Puja T., Feleki G., gólszerzők Tifán Csaba (2.), Szász Zsolt (6.)

Zetelaka–Szentegyháza 1–0 (0–0), vezették Szabó Sz. – Szécsi B., Joó R., gólszerző Balázs Krisztián (68., öngól), kiállítva Balázs Krisztián (90., Szentegyháza)

Betfalva–Székelyszentlélek 3–0 (játék nélkül)

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 20. forduló

Bögöz–Székelyderzs 1–1 (0–0), vezették Nagy Z. – Szabó A., Feleki B., gólszerzők Csomor Csaba (51.), illetve Orbok Csaba (70.)

Zetelaka II.–Parajdi SE 2–1 (2–1), vezették Tamási Z. – Incze D., Ozsváth A., gólszerzők Csergő Szilárd (19., 45.), illetve Stelian Simion (14.)

Kápolnásfalu–Korondi Ifjúság 0–5 (0–2), vezették Szécsi B. – Madaras Sz., Lőrincz Gy., gólszerzők Varga György (5., 61.), Pál Tibor (37.), Kovács György (55., 71.)

Nagygalambfalva II.–Bogárfalva 2–1 (1–1), vezették Kovács T. – Bíró E., Kecseti H., gólszerzők Máté Nándor (40.), Szőcs Attila (51.), illetve Györgydeák Milán (19.)

Alsóboldogfalva–Csekefalva 2–2 (2–2), vezették Bartos L. – Fazakas L., Kányádi N., gólszerzők Borbély Lóránt (20., 23.), illetve Bigyi Csaba (31., 37.);

Farcád–Hodgya 1–5 (1–3), vezeték Fodor J. – Kovács L., Csíki A., gólszerzők Miklós Szabolcs (14.), illetve Józsa Sándor (1., 5.), László Csaba (43., 61., 72.), kiállítva Szélyes Levente (59., Farcád)

Gagy–Siménfalva 2–0 (1–0), vezették Biró B. – Ráduly I., Kiss T., gólszerzők Márton Attila (5.), Katona Péter (59.)

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 18. forduló

Kobátfalva–Parajdi SK 3–0 (2–0), vezették Kiss I. – Feleki G., Kiss T., gólszerzők László Attila (26.), Boros Zoltán (32.), Marosi Róbert (88.)

Zeteváralja–Alsósófalva 2–0 (0–0), vezették Joó R. – Madaras Sz., Puja T., gólszerzők Birtalan Róbert (68.), Csíki Imre (86.)

Homoródszentpál–Kányád 1–1 (0–1), vezették Tifán A. – Szécsi B., Ozsváth A., gólszerzők Szabó Attila (70.), illetve Péter Arnold (42.)

Oklánd–Betfalvi Ifjúság 3–0 (játék nélkül)

a Homoródszentmárton–Kissolymos meccset június 9-ére halasztották

Homoródszentpéter szabadnapos volt

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

Román Kupa, 3. forduló

Siménfalva–Fiatfalva 1–3 (0–2), vezették Kiss I. – Fazakas K., Kiss T., gólszerzők Pálfi Attila (51.), illetve Pucz Tamás (23.), Andrási Gyula (41.), Szabó Zsolt (89.), kiállítva Tarcsafalvi Lóránt (65., Siménfalva)

Farcád–Székelyvarság 6–1 (4–1), vezették Fodor J. – Szécsi B., Nagy Z., gólszerzők Imre Domokos (14., öngól), Miklós Szabolcs (26.), Kovács Imre (35.), Kádár Csaba (43.), Simó Dezső (83.), Kerestély József (85.), illetve Pál Attila (10.)

Szentegyháza–Lövéte 4–2 (1–1, 2–2) – hosszabbítás után, vezették Szabó A. – Biró E., Puja T., gólszerzők Balog Zsolt (34.), Márton Zsolt (79.), Majláth Szabolcs (103.), Gergely Tibor (120.), illetve Kelemen Emil (17.), Sorin Busuioc (52.)

Korondi Ifjúság–Farkaslaka 2–4 (1–1), vezették Szabó Sz. – Feleki B., Főcze E., gólszerzők Kiss Gyula (19.), Máté Márton Szabolcs (55.), illetve Orbán Isván (23.), Dénes Botond (74.), Gergely Tamás (79.), Fancsali Levente (87.)

Kobátfalva–Betfalva 0–2 (0–0), vezették Sárkány J. – Kányádi N., Dávid Z., gólszerző Mére Levente (52., 58.)

A 4. forduló párosításai: május 30-án 18 órától Farcád–Farkaslaka, Fiatfalva–Székelyudvarhelyi Roseal, Betfalva–Homoródalmás, Szentegyháza–Balánbánya, Szépvízi MÜ–Gyergyószentmiklósi Jövő, Csíkcsicsói Ezüstfenyő–Szárhegyi Bástya.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!