Miután egy héttel korábban saját közönsége előtt 4–1-es magabiztos sikert aratott az RFS ellen, a fővárosi alakulat csütörtökön este ezúttal Görögországban, a PAOK otthonában lépett pályára.
Jobban kezdte a mérkőzést a sikeres román edző, Răzvan Lucescu által irányított görög együttes, de nem tudta kihasználni a helyzeteit, majd az első félidő közepére kiegyenlítette a játékot az FCSB, Adrian Șut szabadrúgását kivédte a hazai kapus.
A legnagyobb lehetőségét a 41. percben hagyta ki a PAOK, amikor Taison ziccerénél Târnovanu nagyot védett.
A kihagyott helyzet megbosszulta magát, hiszen közvetlenül a szünet előtt Olaru szolgálta ki pontosan Bîrligeát, a Kolozsvári CFR-től igazolt támadó megszerezte a vezetést a román bajnoknak.
Kevéssel a fordulás után emberhátrányba került az FCSB, a csapatkapitány Olaru meggondolatlan kezezés miatt megkapta a második sárgáját és kiállították.
Ezt követően a görög együttes nyomás alatt tartotta a román csapat kapuját és hamar egyenlíthetett volna, azonban Târnovanu bravúrral hárított Ozdoev fejesénél. A végéig azonban nem találták a rést a remekül tömörülő védelmen, a hosszabbításban pedig a szerencse is a vendégek oldalán állt, a kapufa megmentette őket.
Az FCSB kihúzta kapott gól nélkül és a második mérkőzését is megnyerte az Európa-liga főtábláján. Ezzel a ranglista elején foglal helyet és a következő fordulóban ismét idegenben, a Glasgow Rangers ellen kell bizonyítson.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!