A mérkőzés elejétől mezőnyfölényben játszott a Sepsi OSK, amely azonban hiába volt veszélyesebb támadásban, a befejezésekbe hiba csúszott. Az első félidőben a hazaiak
legnagyobb helyzete Dimitrov fejesénél volt,
amikor Râmniceanu nagyot mentett. A szünet előtt az Ilfov megyeieknek is megvolt a lehetőségük, Gorobsov szabadrúgása a felső lécet súrolta.
Térfélcsere után tovább próbálkoztak a vezető gól megszerzésével a sepsiszentgyörgyiek, de pontatlanok voltak, és már nem tudtak nagy helyzetet kialakítani.
A találkozó utolsó negyedórájában mindkét csapat tíz emberrel játszott, előbb a vendégektől Ebralidzét, a Sepsitől Tincut állították ki.
Amikor úgy tűnt döntetlen lesz a vége,
a 90. percben Ștefănescu akciójánál László Csaba együttese tizenegyeshez jutott, amit viszont Vașvari könnyelműen kihagyott, lövését kivédte a Voluntari kapusa.
Ezzel csakúgy, mint a két csapat nyári mérkőzésén, ezúttal is gól nélküli döntetlen született. Tizennégy bajnoki meccsből ez volt a Sepsi OSK tizedik döntetlene.
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari 0–0.
Sepsi: Niczuly – Dimitrov, Tincu, Barisic, Konongo – Vașvari, Velev (Salli, 46.), Carnat (Deaconu, 75.), Flores, Ștefănescu – Safranko (Karanovic, 46.). Edző: László Csaba.
Voluntari: Râmniceanu – Struna, Achim, Balaur, Vlad – Gheorghe, Gorobsov, Căpățână, Costin (Signorelli, 59.), Ebralidze – Papazoglou (Simonovski, 81.). Edző: Cristiano Bergodi.
Vezette: Horia Mladinovici, Marius Nicoară, Bogdan Gheorghe.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 14. forduló
| 2019. 10. 25., 20:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | FC Voluntari | 0–0 |
| 2019. 10. 26., 18:00 | Chindia Târgoviște | Medgyesi Gaz Metan | 1–1 |
| 2019. 10. 26., 20:30 | Nagyszebeni Hermannstadt | FCSB | 0–4 |
| 2019. 10. 27., 15:00 | Academica Clinceni | Universitatea Craiova | 0–0 |
| 2019. 10. 27., 17:30 | FC Botoșani | Astra Giurgiu | 1–2 |
| 2019. 10. 27., 20:30 | Bukaresti Dinamo | FC Viitorul | 3–2 |
| 2019. 10. 28., 20:30 | Jászvásári Poli | Kolozsvári CFR | 2–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!