Már az összecsapás legelején ziccert alakított ki a hazai gárda, azonban a befejezés nem volt pontos. Az első félidőt leginkább a Prahova megyei alakulat uralta, viszont szervezett volt a kézdivásárhelyi védelem, így nem volt könnyű dolga a Păuleşti csatárainak.
A 19. minutumban egy öngólnak köszönhetően előnybe került a KSE, viszont a 37. percben érkezett az egyenlítő találat, így 1–1-es állással vonulhattak szünetre a felek.
A második játékrészt a vendég csapat kezdte jobban: a 48. percben Sánta került helyzetbe, de lövése elszállt a kapu mellett, majd Popescu próbálkozott 14 méterről, de a labda a kapufán csattant.
A sok kihagyott lehetőség után Albu volt eredményes a 81. minutumban, a felsőháromszéki csapat átvette a vezetést és a hátralévő időben nem engedte a hazaiaknak, hogy egyenlíteni tudjanak.
A KSE megszerezte a második bajnoki győzelmét, 9 játéknap után nyolc pontot gyűjtöttek össze.
„Megvan a várva várt győzelem. Nagyon büszke vagyok a fiúkra az odaadásukért, illetve úgy érzem, hogy jobban tudom segíteni a csapatot a pályán, mint külső megfigyelőként” – nyilatkozta Gazda József, a KSE edző-játékosa.
A KSE következőkor jövő szombaton lép pályára 15 órától, a Zărnesti Olimpia vendégeként kell majd bizonyítaniuk.
| 2022. 10. 21. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 7-1 |
| 2022. 10. 22. 15:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Zernyesti Olimpic Zernyest | 7-0 |
| 2022. 10. 22. 15:00 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 1-0 |
| 2022. 10. 22. 15:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | CSO Plopeni CSO Plopeni | 1-0 |
| 2022. 10. 22. 15:00 | CS Păulești Păulești | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Blejoi CS Blejoi | 9 | 7 | 2 | 0 | 27-4 | 23 |
2 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 9 | 7 | 1 | 1 | 12-3 | 22 |
3 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 9 | 5 | 1 | 3 | 13-10 | 16 |
4 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 9 | 4 | 2 | 3 | 14-11 | 14 |
5 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 9 | 4 | 0 | 5 | 20-11 | 12 |
6 | CS Păulești Păulești | 9 | 3 | 2 | 4 | 9-14 | 11 |
7 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 9 | 3 | 1 | 5 | 9-15 | 10 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 9 | 2 | 2 | 5 | 10-18 | 8 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 9 | 2 | 2 | 5 | 7-19 | 8 |
10 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 9 | 1 | 1 | 7 | 11-27 | 4 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!