Hirdetés

Kiegészül a Fülöp-testvérpáros a Sepsi OSK-nál

A Puskás Akadémiától érkezik vissza az 1. Ligába. Archív
Fotó: Facebook/FC Botosani

2020. január 06., 15:54

Miután a háromszéki klub bejelentette Kovács Lóránt leigazolását, Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója arról is beszámolt, hogy a piros-fehéreknél újabb változásokra van kilátás.

2020. január 06., 15:54

Kovács Lóránt személyében tapasztalt középpályás érkezik Sepsiszentgyörgyre, aki Kolozsváron nevelkedett, de a magyar NB1-ben folytatta pályafutását, előbb a Szombathelyi Haladás, majd az Újpest FC labdarúgója volt.

Habár a magyar élvonalban nem alkotott maradandót, Hadnagy Attila szerint a csapat vezetőedzőjének kérésére igazolták le, Grozavu ugyanis ambíciós játékosnak tartja, és teljes mértékben megbízik a védekező és támadó középpályásként egyaránt bevethető futballistában.

Kapcsolódó

A háromszékiek klubigazgatója azt is elárulta, hogy sikerült megegyezni a Puskás Akadémiával egy kölcsönszerződésben, amelynek értelmében Fülöp Loránd is a Sepsi OSK-nál folytatja tavasztól, ahol testvérbátyja, István is futballozik.

A kisebbik Fülöp-testvér számára nem idegen a piros-fehér mez, hiszen néhány évvel ezelőtt már megfordult az akkor még a harmadosztályban szereplő szentgyörgyi együttesnél. A 22 éves csatár ezt követően az FC Botoșani csapatában szerepelt, innen pedig a Puskás Akadémiához igazolt, de bemutatkozott már a román utánpótlás-válogatottban is.

Archív •  Fotó: Facebook/FC Botosani Galéria

Archív
Fotó: Facebook/FC Botosani

„Több fiatal játékost is kiszemeltünk, de biztosra csak annyit tudok mondani, hogy egyelőre még csak Kovács Lóránt írta alá a szerződését, illetve Fülöp Loránd kölcsönben érkezik majd hozzánk. A téli átigazolási időszakban rajtuk kívül még szeretnénk két-három új igazolással erősíteni a keretet, és lesznek, akiktől meg fogunk válni.

Ben Moussa már távozott, valószínűleg Yasin Hamed is máshol folytatja, és még másokkal is folytatunk tárgyalásokat a szerződésbontást illetően” – nyilatkozta Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója.

Hirdetés

A háromszékieknél a rövid téli szünet után január 6-ra máris gyülekezőt fújt Leo Grozavu. A csapat január 10–24. között a törökországi Belekben edzőtáborozik, ahol négy edzőmérkőzést is játszanak: január 16-án az azerbajdzsáni Zira FK, 18-án a lengyel Korona Kielce, 21-én a bolgár PFK Beroe és 23-án az orosz FK Arsenal Tula együttese lesz a piros-fehérek ellenfele.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!