A hétvégén szoros párharcokat rendeztek az Udvarhely körzeti A csoportjában. A Nagygalambfalva–Siménfalva összecsapáson nem született egyetlen találat sem, ez szokatlan ezen a szinten. Négy meccsen csupán egyetlen gól döntött, csak a bajnoki címvédő Farcád tudott két góllal győzni.
Érdekesen alakult az összecsapás Szentábrahámon, a hazaiak kihasználták azt, hogy a Felsőboldogfalva álmosan kezdett, az első játékrészben 3–0-ra elhúztak. A vendégek cserékkel frissítették fel a csapatot, a második félidő feléig ki is egyenlítettek. Teljesen nyílt volt a végjáték, mindkét kapunál voltak lehetőségek, aztán a vendéglátó lőtte a három pontot érő találatot, így ő maradt százszázalékos mutatóval.
A B csoportban Farkaslaka, Lövéte és Máréfalva is győztesen hagyta el a pályát az idény harmadik mérkőzésén. Sóvidéken rendre parázs csatát jelent a Parajd–Korond összecsapás. Most sem volt másképp, a házigazdák korai találattal jutottak előnyhöz, majd az ellenfél irányított, de nem tudott egyenlíteni. Az ellentámadásra berendezkedő parajdiak végig vezetve nyertek.
A tabella hátsó felében helyet foglaló csapatokat elsősorban a foci iránti szeretet hajtja, illetve az, hogy pár ember nagyon sokat tesz azért, hogy az illető településen legyen labdarúgás – sok helyen ez az egyetlen szórakozási lehetőség. Ezt értékelni kell, sőt, ha lehetséges, akár segíteni is a munkájukat.
5. Liga, Udvarhely körzeti, A csoport, 3. forduló:
Nagygalambfalva–Siménfalva 0–0;
Homoródszentpéter–Oklánd 2–3 (1–1),
gólszerzők Nágó Domokos (13.), Csomor Dániel (55.), illetve Csíki Miklós (3.), Kovács László Levente (68.), Egyed Csongor (81.);
Bögöz–Gagy 1–0 (1–0),
gólszerző Botorok Bálint (16.);
Szentábrahám–Felsőboldogfalva 4–3 (3–0),
gólszerzők Borbély Lóránt (14., 39.), Gál Attila (45.), Szabó Zsolt (85.), illetve Kulcsár Márk (49.), László Zalán (57., 77.);
Kobátfalva–Etéd 2–3 (1–3),
gólszerzők Varga Róbert (12.), László Attila (90.), illetve Sándor József (7.), Gagyi Zoltán (9.), Mére Levente (38.);
Farcád–Homoródszentpál 3–1 (1–1),
gólszerzők Péter Imre (33.), Molnár Károly (48.), Máthé Tamás (67.), illetve Vass László (41).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Farcád Farcád | 3 | 3 | 0 | 0 | 15-5 | 9 |
2 | Szentábrahám Szentábrahám | 3 | 3 | 0 | 0 | 15-6 | 9 |
3 | Oklánd Oklánd | 3 | 2 | 1 | 0 | 7-4 | 7 |
4 | Etéd Etéd | 3 | 2 | 0 | 1 | 8-6 | 6 |
5 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 8-6 | 6 |
6 | Bögöz Bögöz | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-5 | 4 |
7 | Nagygalambfalva Galambfalva | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-4 | 4 |
8 | Siménfalva Siménfalva | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-8 | 4 |
9 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-8 | 3 |
10 | Gagy Gagy | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-6 | 0 |
11 | Kobátfalva Kobátfalva | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-10 | 0 |
12 | Homoródszentpéter Szentpéter | 3 | 0 | 0 | 3 | 5-15 | 0 |
B csoport, 3. forduló:
Kápolnás–Farkaslaka 0–2 (0–2),
gólszerzők Fancsali Levente (27.), Miklós Levente (41.);
Parajd–Korondi Ifjúság 4–1 (1–0),
gólszerzők Ungvári Bence (5., 72., 86.), Ráduly Sándor (52.), illetve Varga György (54.)
Bogárfalva–Máréfalva 1–6 (1–1),
gólszerzők Bencze Zoltán (36.), illetve Péter Zoltán (20.), Demény Roland (54., 66.), Zoltán Ferenc (58.), Papp Szabolcs (63.), Pál Árpád (85.);
Zeteváralja–Alsósófalva 0–3 (0–3),
gólszerzők Berkeczi Endre (31.), Farkas Levente (33., 35.)
Lövéte–Zetelaka II. 4–1 (2–1),
gólszerzők György István (28.), Kelemen Emil (31.), Fórika Zsolt (76.), Molnár Ottó (87.), illetve Simma Emil (40.);
Varság–Malomfalva 1–3 (1–0),
gólszerzők Szász Zsolt (3.), illetve Andrási László (49.), Tankó Zoltán (79.), Szász István (88., öngól).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 3 | 3 | 0 | 0 | 31-0 | 9 |
2 | Lövéte Lövéte | 3 | 3 | 0 | 0 | 14-3 | 9 |
3 | Máréfalva Máréfalva | 3 | 3 | 0 | 0 | 12-3 | 9 |
4 | Malomfalva Malomfalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-6 | 6 |
5 | Parajdi SK Parajdi SK | 3 | 2 | 0 | 1 | 7-4 | 6 |
6 | Kápolnás Kápolnás | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-3 | 6 |
7 | Alsósófalva Alsósófalva | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-4 | 3 |
8 | Varság Varság | 3 | 1 | 0 | 2 | 5-7 | 3 |
9 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 3 | 1 | 0 | 2 | 6-13 | 3 |
10 | Zetelaka II. Zeteleka | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-8 | 0 |
11 | Zeteváralja Zeteváralja | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-20 | 0 |
12 | Bogárfalva Bogárfalva | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-28 | 0 |
Élre állt a Borsáros
Csíkszentkirály csapata nyerte az alcsíki rangadót az 5. Liga csíkszéki csoportjában. Bár a házigazda Lázárfalva félóra játék után megszerezte a vezetést, Borsáros a szünetet követően egyenlített, a hajrá kezdetén pedig előnybe került. Győzelmét a hosszabbításban szerzett két góllal biztosította be, jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a bajnokságot. Nagy a tömörülés a csoportban, három forduló után az első nyolc együttest csupán négy pont választja elegymástól.
5. Liga, Csík körzeti, 3. forduló:
Gyimesbükki SE–Kozmási Komisz 4–0 (3–0),
gólszerzők András Răzvan (23., 60.), Tankó János (34.), Ambrus Csongor (41.);
Csíkszentmihályi Törekvés–Csíkszentgyörgyi Fiság 0–1 (0–0),
gólszerző Rácz Attila (49.);
Szépvízi MŰ–Csíkszentimrei Töviske 2–2 (1–0),
gólszerzők Antal Szilárd (14., 54.), illetve Jakab Szilárd (52.), Kercsó Barna (63.);
Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE–Csíkszentdomokosi SK 2–2 (1–1),
gólszerzők György Tamás (8.), Csíki András (63.), illetve Robert Bucur (16.), Vlăduț Bucur (72.);
Lázárfalvi Mohos–Csíkszentkirályi Borsáros 1–4 (1–0),
gólszerzők Szabó-Balog Szilárd (28.), illetve Mihai Cobzaru (56.), Incze Zsombor (79., 90+1., 90+3.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Csíkszentkirály Csíkszentkirály | 3 | 2 | 1 | 0 | 10-3 | 7 |
2 | Csíkszentdomokos Csíkszentdomokos | 3 | 2 | 1 | 0 | 7-5 | 7 |
3 | Gyimesbükk Gyimesbükk | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-5 | 6 |
4 | Szépvízi MŰ Szépvízi MŰ | 3 | 1 | 2 | 0 | 7-5 | 5 |
5 | Kászonaltíz Kászonaltíz | 3 | 1 | 2 | 0 | 3-2 | 5 |
6 | Csíkszentimre Csíkszentimre | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-3 | 4 |
7 | Csíkszentgyörgy Csíkszentgyörgy | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-2 | 4 |
8 | Lázárfalva Lázárfalva | 3 | 1 | 0 | 2 | 6-9 | 3 |
9 | Csíkkozmás Csíkkozmás | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-11 | 0 |
10 | Csíkszentmihály Csíkszentmihály | 3 | 0 | 0 | 3 | 1-8 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!