Szalai december 10-én kisebb autóbalesetet szenvedett, amelyben személyi sérülés nem történt. Egy héttel később a német élvonalbeli klub közölte, hogy a 34 éves Szalaira operáció vár, ami nem függ össze a balesettel. A Mainz nem adott tájékoztatást arról, milyen betegséggel bajlódik a támadó, csupán annyit közölt, hogy orvosi javaslatra döntöttek a beavatkozás mellett, és néhány hétig nélkülözni kényszerülnek a játékost.
A december 21-én elvégzett sikeres műtét után Szalai a közösségi oldalán üzent követőinek és mondott köszönetet a heidelbergi egyetemi kórház idegsebészeinek. „Olyan, mintha új életet kaptam volna” – írta, hozzátéve, hogy nagyon régóta problémákkal küzd, de ezekről csak később számol be részletesen.
A Kicker beszámolója szerint Szalai Ádám vasárnap „meglepő módon” részt vett a Mainz idei első edzésén, mintegy 45 percet teljesített a másfél órás felkészülésből. A német lap idézi Bo Svensson vezetőedzőt, akit nem lepett meg Szalai részvétele az edzésen, de szerinte Ádám nem is átlagos ember. „Örülök, hogy sok mindent szabad végeznie, a következő hetekben pedig felelősségteljesen kell eljárnunk.”
Szalai tíz mérkőzésen lépett pályára a német bajnokság mostani idényében, nyolcszor a kispadról állt be, és egy gólt szerzett. A Mainz szombaton a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig otthonában játszik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!