A magyar bajnokság ezüstérmese a lehető legrosszabban kezdte a lett élvonal második helyezettje elleni kiszállását, hiszen már nyolc perc után hátrányba került, a 25. percben pedig már hárommal vezettek a házigazdák, akik két fejessel és egy tizenegyesből találtak be.
Az FK Csíkszeredánál nevelkedett Marius Corduval (aki végigjátszotta a találkozót) felálló Puskás Akadémia a folytatásban sem volt eredményes, pedig a vendégek mindent elkövettek a szépítésért, húsz lövési próbálkozásuk volt, igaz ebből csak három találta el a kaput.
Labdarúgó Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, odavágó:
Rigas FS–Puskás Akadémia 3–0 (3–0)
Gólszerzők: Lemajic (9., 26.), Friesenbichler (25.)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!