Hirdetés

Ketten pont nélkül, megkínlódtak az élen állók a körzetiben

Csíkszentimrén pontosztozkodással zárult a mérkőzés
Fotó: Pinti Attila

2022. október 26., 11:50

A hetedik játéknap mérkőzéseit rendezték az Udvarhely és Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban az elmúlt hétvégén. Az élen nagy változás nem történt egyik csoportban sem, míg a rangsor hátsó részében még egy gárdának sikerült pontot gyűjtenie. 

2022. október 26., 11:50

Az Udvarhely körzeti A csoportjában községi derbit játszott Farcád és Felsőboldogfalva. Előbb a hazaiak jutottak vezetéshez, majd a második félidőben egyenlített a vendégcsapat. A végjátékot jobban bírta a címvédő farcádi alakulat, sikerült is megszereznie a győzelmet, így továbbra is százszázalékos a mutatója. 

Hirdetés

Ebben a csoportban Kobátfalva eddig pont nélkül, az utolsó helyen állt. Ezúttal sem mozdult el, csupán a neve mellett most már nem zéró, hanem egy egyes áll, Bögözben ugyanis sikerült döntetlent játszania.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A B csoportban van az egyetlen olyan gárda, amely még nem gyűjtött pontot, de a zeteváraljaiak mellett szól, hogy épp a bajnokság előtt döntötték el, hogy indulnak, hozzáállásuk, igyekezetük előbb-utóbb kifizetődik. Itt az éllovasok alaposan megizzadtak, Farkaslaka egy góllal nyert, míg Lövéte sokáig csak minimális előnnyel vezetett. Azért behúzták a diadalokat, így vezetik a tabellát.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Csík körzetiben folytatja remek szereplését a kászoni együttes. Hét forduló után az öt győzelemmel és két döntetlennel álló dr. Lukács Mihály SE csupán egy ponttal előzi meg a szentdomokosiakat. Rangadó volt Gyimesbükkben, ahol a vendég Csíkszentdomokos nyert, a házigazdáknak kétszer is sikerült az egyenlítés, a véghajrában azonban a felcsíkiak meg tudták tartani előnyüket.

5. Liga, Udvarhelyszék, A csoport, 7. forduló:

Homoródszentpéter–Etéd 1–5 (0–2)
Gólszerzők: Máté Balázs (89.), illetve Gagyi Szabolcs (12.), Hijú László (29., 90.), Koszó Zsolt (58.), Gagyi Zoltán (68.);

Farcád–Felsőboldogfalva 3–1 (1–0)
Gólszerzők Sándor Tamás (39.), Péter Imre (79.), Molnár Károly (83.), illetve Szabó Sándor (68.);

Oklánd–Siménfalva 3–1 (1–1)
Gólszerzők Kovács László (35.), Csergő Alpár (74.), Péter Norbert (90., öngól), illetve Péter Norbert (9.);

Bögöz–Kobátfalva 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Banka Levente (63.), illetve Kiss Attila (18.);

Nagygalambfalva–Szentábrahám 4–6 (2–3)
Gólszerzők: Csiszér Szilamér (39.), Szigyártó Szabolcs (44.), Szőcs Attila (81.), Magyari Tamás (89.), illetve Gál Attila (17.), Barabás Barna (19.), Vass Andrei (36., 61., 88.), Borbély Lóránt (66.);

Gagy–Homoródszentpál 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Márton Levente (18.), Fodor Attila (76.), Farcas Sándor (90.), illetve Bencze Attila (68.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Farcád Farcád
7
7
0
0
32-8
21
2
Szentábrahám Szentábrahám
7
6
1
0
32-14
19
3
Bögöz Bögöz
7
4
2
1
14-9
14
4
Nagygalambfalva Galambfalva
7
3
2
2
14-15
11
5
Oklánd Oklánd
7
3
2
2
13-17
11
6
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
7
3
1
3
15-14
10
7
Etéd Etéd
7
3
0
4
15-14
9
8
Homoródszentpál Homoródszentpál
7
2
2
3
13-15
8
9
Gagy Gagy
7
2
0
5
10-13
6
10
Siménfalva Siménfalva
7
1
2
4
9-19
5
11
Homoródszentpéter Szentpéter
7
1
1
5
10-25
4
12
Kobátfalva Kobátfalva
7
0
1
6
7-21
1

A következő fordulóban: Szentpál–Galambfalva, Kobátfalva–Szentpéter, Etéd–Farcád, Szentábrahám–Bögöz, Felsőboldogfalva–Oklánd, Siménfalva–Gagy.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

B csoport, 7. forduló:

Kápolnás–Bogárfalva 7–0 (5–0)
Gólszerzők: Ambrus Tamás (3.), Both Tamás (10., 16.), Gedő József (31.), Elekes Tibor (37.), Both Lajos (50.), Both Szabolcs (67.);

Lövéte–Alsósófalva 3–0 (1–0)
Gólszerők: Molnár Ottó (45.), Márton Tibor (72.), Egyed Zsolt (86.);

Zetelaka II.–Farkaslaka 0–1 (0–0)
Gólszerző: Miklós Levente (62.);

Varság–Zeteváralja 7–0 (3–0)
Gólszerzők: Szász Zsolt (7.), Tifán Ervin Csaba (17., 55.), Pál Attila (38., 90.), Dénes Tibor (56.), Szász Zsolt (57.);

Malomfalva–Korondi Ifjúság 6–0 (2–0)
Gólszerzők: Sebestyén Roland (5.), Andrási László (44.), Vass Arnold (69., 73., 89.), Pál Árpád (80.);

Parajd–Máréfalva 4–1 (0–1)
Gólszerzők: Kali Béla (54., 65.), Ráduly Sándor Attila (60.), Fülöp Levente (88.), illetve Zoltán Ferenc (32.).

Udvarhely körzeti 2022–2023

Alsósófalva:

A következő fordulóban: Alsósófalva–Parajd, Máréfalva–Zetelaka II., Zeteváralja–Lövéte, Korond–Kápolnás, Bogárfalva–Varság, Farkaslaka–Malomfalva.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Csík körzeti, 7. forduló:

Csíkszentimrei Töviske–Kozmási Komisz 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Hatházi László (92.), illetve Márton József (18.);

Szépvízi MŰ–Csíkszentmihályi Törekvés 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Ferencz Attila (32., 69.), illetve Bardócz Zsolt (50.);

Lázárfalvi Mohos–Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Szabó-Balogh Szilárd (83.), illetve Csibi Nándor István (27.), Kajcsa Zsolt (60.);

Csíkszentkirályi Borsáros–Csíkszentgyörgyi Fiság 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Rácz Attila (31., 46.), Bandi Szilárd (57.);

Gyimesbükki SE–Csíkszentdomokosi SK 2–3 (1–2)
Gólszerzők: Tankó Attila (39., büntetőből), Tankó Levente (52.), illetve Both Tamás (4.), Gergely Fülöp (41., büntetőből), Márton Benedek (80.).

Csík körzeti bajnokság, 2022–2023-as szezon

A következő fordulóban (október 29–30.): Szépvíz–Kozmás, Csíkszentmihály–Lázárfalva, Kászonaltíz–Gyimesbükk, Szentdomokos–Csíkszentkirály és Csíkszentgyörgy–Csíkszentimre.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Új hét, új éllovas az Udvarhely körzetiben

A hatodik játéknappal folytatódtak a küzdelmek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság két csoportjában, az 5. Ligában a korábbi éllovas Lövéte rangadót veszített hazai pályán, így Malomfalva a nyitófordulót követően ismét az élre állt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!