Hirdetés

Kétszer is felállt a hátrányból, aztán fordított a Marosvásárhelyi SE

Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

2022. november 11., 17:02

Fordulatos és gólzáporos mérkőzésen tartotta otthon a három pontot a Marosvásárhelyi SE, pénteken délután kétszer is hátrányba került, de sikerült egyenlítenie és fordítania a Kolozsvári Sănătatea ellen.

2022. november 11., 17:02

A labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjában, a 12. forduló nyitómérkőzése előtt a vásárhelyiek egy ponttal előzték meg a vendégeket a tabella hátsó felében.

Hirdetés

Nagyon rosszul kezdődött a találkozó a házigazdák számára, akik már a 3. percben hátrányba kerültek. Ezután többet próbálkozott a vásárhelyi csapat, de a támadások elakadtak a tizenhatos előtt, a pontrúgások pedig nem vezettek eredményre. A szünet előtt a vendégek nagy lehetőséget hagytak ki az előnyük növelésére, kihagyták a ziccert, erre válaszul pedig Lupuleț veszélyeztetett a tizenhatos közeléből, lövését védte a Sănătatea kapusa.

A fordulás után hamar összejött az egyenlítés a Marosvásárhelyi SE-nek, Moldován passzából Gliga talált be. Ezt követően felpörögtek az események, a kolozsváriak egy távoli lövéssel ismét előnyhöz jutottak, kevéssel ezután pedig újra betaláltak, így már 3–1-re vezettek. A középkezdés után Gliga rögtön egyenlíthetett volna, emelése azonban elkerülte a kaput.

Váratalnul teljesen szétesett a vendégek védelme, előbb szabadrúgás után Oprea fejelt a hálóba, majd alig egy perccel később Moldován távoli lapos lövésével másodszor is kiegyenlítettek a hazaiak. Sőt kevéssel ezután megfordította az eredményt a Marosvásárhelyi SE, nagyszerű összjáték után Gliga közelről lőtt a kapuba.

A vásárhelyiek nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, Lupuleț a kapufát is eltalálta, de a végéig sikerült megőrizni az előnyt.

A Marosvásárhelyi SE két vereség után győzött újra a bajnokságban, ezzel megkezdte a felzárkózást, és egyben visszavágott a kolozsváriaknak az idegenbeli vereségért, akik hasonló találkozón szerezték meg a szintén 4–3-as győzelmet.

Labdarúgó 3. Liga, 9-es csoport, 12. forduló:
Marosvásárhelyi SE–Kolozsvári Sănătatea 4–3 (0–1).
A vásárhelyiek gólszerzői: Gliga (47., 72.) Oprea (67.) Moldován (68.).

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!