Az első hat játéknapon egyszer sem szenvedett vereséget a Sepsi OSK, az azt követő két mérkőzését viszont egyaránt elveszítette. Ezúttal viszont a CS Mioveni ellen lépnek gyepre, amelyet az elmúlt két találkozásuk során rendre megvertek (3–1-re és 2–0-ra).
Mindent egybevetve eddig hatszor mérhette össze erejét a két gárda, háromszor ünnepelhettek a háromszékiek, kétszer kikaptak és egyszer pontosztozkodás lett a vége. A párharc során a legtöbb gólt Alexandru Tudorie szerezte, szám szerint kettőt. Legutoljára március közepén játszottak egymással a felek az 1. Liga alsóházi rájátszásának első fordulójában: akkor hiába vezetett szünetben a CS Mioveni, a végére 3–1-es hazai siker született.
A papírforma szerint ezúttal is a szentgyörgyiek az esélyesebbek, hiszen a vendég gárda nyolc játéknapot követően még mindig nyeretlen, mindössze három döntetlent harcoltak ki öt vereség mellett. Egyetlen csapat sem gyűjtött kevesebb pontot idegenben az idei kiírásban, mint a CS Mioveni, amely mindössze egy egységet szerzett a saját stadionjától távol.
Össze kell szednie magát Cristiano Bergodi legénységének is, mivel az elmúlt két hazai találkozójukból egyet sem sikerült megnyerniük, egy gól nélküli döntetlent játszottak az Aradi UTA ellen, illetve 2–1-es vereséget szenvedtek el a Rapidtól.
Mindenképp jó előjel lehet a Sepsi OSK számára, hogy a teljes keret Bergodi vezetőedző rendelkezésére áll, viszont oda kell figyelnie az összeállításra, mivel egy hét leforgása alatt már a harmadik bajnokijára készül a háromszéki gárda.
A Sepsi OSK–CS Mioveni bajnokit pénteken, 18 óra 45 perctől rendezik Sepsiszentgyörgyön, a sípot Găman George Cătălin fújja majd, aki korábban 8-szor bíráskodott a háromszékiek mérkőzésein, ezalatt háromszor győzött az OSK, háromszor döntetlent játszottak és kétszer kikaptak. A vendégek ötödször találkoznak a sípmesterrel, korábban egyszer sem diadalmaskodtak, amikor a 37 éves játékvezető vezette a meccsüket. Găman munkáját Mitruţi Daniel és Marchidanu Marius Cristian segíti partjelzőként, míg a VAR szobában Kovács István tevékenykedik majd.
A mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 2 televíziós csatorna.
| 2022. 09. 02. 18:45 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | CS Mioveni Mioveni | 0-1 |
| 2022. 09. 02. 21:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 1-1 |
| 2022. 09. 03. 19:00 | Aradi UTA UTA | Chindia Târgoviște Chindia | 1-1 |
| 2022. 09. 03. 21:45 | FC Voluntari Voluntari | Bukaresti Rapid Rapid | 0-1 |
| 2022. 09. 04. 21:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | FC Botoșani Botoșani | 2-1 |
| 2022. 09. 05. 18:45 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FC Hermannstadt Hermannstadt | 0-1 |
| 2022. 09. 05. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | Konstancai Farul Farul | 4-3 |
| 2022. 12. 15. 20:00 | FCSB FCSB | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 8 | 5 | 3 | 0 | 13-5 | 18 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 8 | 6 | 0 | 2 | 9-4 | 18 |
3 | Petrolul Ploiești Petrolul | 8 | 4 | 2 | 2 | 7-6 | 14 |
4 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 7 | 3 | 4 | 0 | 10-5 | 13 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 8 | 4 | 1 | 3 | 9-10 | 13 |
6 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 7 | 4 | 0 | 3 | 13-9 | 12 |
7 | FC Botoșani Botoșani | 7 | 3 | 3 | 1 | 7-5 | 12 |
8 | Universitatea Craiova U Craiova | 7 | 3 | 2 | 2 | 7-6 | 11 |
9 | Aradi UTA UTA | 8 | 3 | 2 | 3 | 7-9 | 11 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 2 | 4 | 2 | 9-6 | 10 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 8 | 3 | 1 | 4 | 10-9 | 10 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 8 | 2 | 2 | 4 | 6-9 | 8 |
13 | FCSB FCSB | 7 | 1 | 4 | 2 | 9-12 | 7 |
14 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 8 | 0 | 3 | 5 | 4-10 | 3 |
15 | CS Mioveni Mioveni | 8 | 0 | 3 | 5 | 4-13 | 3 |
16 | Chindia Târgoviște Chindia | 7 | 0 | 2 | 5 | 8-14 | 2 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!