Kiválóan kezdte az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzését a Sepsi OSK, amely többet kezdeményezett, és ennek köszönhetően az első negyedóra végén Andrezly beadásából Safranko találatával megszerezte a vezetést. A gól után is a vendégek voltak veszélyesebbek, majd a félidő végére magukra találtak a házigazdák, Niczuly védett nagyot Luchin fejesénél.
Fordulás után is fölényben játszott a sepsiszentgyörgyi csapat, sorra alakította ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteit, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Aztán a hazaiak a semmiből egyenlítettek, a csereként beállt Debeljuh fejelt a hálóba. Kevesebb, mint két perccel később azonban ismét előnyhöz jutott a Sepsi OSK, Dimitrov beadásából ismét Safranko talált be. A győzelmet viszont nem tudta megtartani Leo Grozavu csapata, Tincu rossz labdaérintése után Debeljuh másodszor is egyenlített.
A nagy iramú hajrában mindkét csapat a győztes gól megszerzésére hajtott, ehhez a hazaiak voltak a legközelebb, a hosszabbításban kétszer is, de kimaradtak a lehetőségeik, így végül 2–2-es döntetlennel zárult a találkozó.
A Sepsi OSK számára két hazai mérkőzés következik, február 9-én, vasárnap 14.30-tól a Jászvásári Polit, február 16-án, ugyancsak vasárnap 17 órától az FC Botoșani-t fogadja.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 23. forduló
| 2020. 01. 31., 20:00 | Universitatea Craiova | Medgyesi Gaz Metan | 3–1 |
| 2020. 02. 01., 13:00 | Academica Clinceni | FC Voluntari | 1–2 |
| 2020. 02. 01., 15:00 | Nagyszebeni Hermannstadt | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–2 |
| 2020. 02. 01., 20:00 | Bukaresti Dinamo | Astra Giurgiu | 2–0 |
| 2020. 02. 02., 17:00 | Chindia Târgoviște | FC Botoșani | 0–1 |
| 2020. 02. 02., 20:00 | Kolozsvári CFR | FCSB | 1–0 |
| 2020. 02. 03., 20:00 | Jászvásári Poli | FC Viitorul | 1–2 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!