Különösebb teher nélkül futballozhatott a Duna-parti város stadionjában Leo Grozavu csapata, a vasárnapi mérkőzés a hazaiak számára bírt sokkal nagyobb téttel.
A Sepsi és az Astra ezt megelőzően hét alkalommal találkozott a bajnokságban, s bár a háromszékiek négy vereség és két döntetlen mellett csak egyszer tudtak nyerni, legutóbb a Román Kupa nyolcaddöntőjében meglepték Alibecéket. A tavaly ősszel rendezett kupameccsen a László Csaba által irányított OSK 4–2 arányú hazai sikerrel jutott be a legjobb nyolc közé.
A mostani találkozó házigazdáinak mindössze egy pontra volt szükségük a playoff-hely bebiztosításához. Ennek ellenére nem mondhatni, hogy ők lettek volna aktívabbak az első félidőben. Az első komolyabb lehetőséget ugyan a csíkos mezesek hagyták ki Stahl révén, aki nem tudta kihasználni Bouhenna hibáját, viszont a vendégek is jó játékkedvet mutattak és veszélyes támadásokat vezettek.
A 21. percben a Stahl helyett becserélt Ioniță indításából Valentin Gheorghe vezethette a labdát Niczulyra, a kézdivásárhelyi kapus lábbal védte a nagy lehetőséget.
Nem sokkal később a piros-fehérek szereztek vezetést:
egy jobb oldali támadásnál Carnat beadás-lövését Lazar Gál-Andrezly elé ütötte, és a kassai támadó bevette az üres kaput (0–1).
A szünet előtt megduplázta előnyét a Sepsi OSK, az Astra saját térfelén adta el a labdát,
Achahbar passzából Carnat azonnal büntetett: a lövés a keresztlécről vágódott a kapuba (0–2).
Grozavu kettőt is cserélt a szünetben, Csiszért Ștefănescu, míg Carnatot Celea váltotta. A székelyföldi alakulat továbbra is támadólag lépett fel, ám a harmadik gólt nem sikerült bevinnie.
Az Astra pedig váratlanul feltámadt, és két perc alatt kiegyenlített. Előbb a szünetben becserélt Fatai szépített egy jobb oldali beadásból, majd a nigériait Barisic rántotta le túlságosan könnyelműen a tizenhatosban. A tizenegyest Alibec vágta határozottan a jobb alsóba (2–2).
Az utolsó bő húsz percben újabb gól már nem született, az Astra Giurgiu bejutott a felsőházi rájátszásba, míg a Sepsi OSK a kilencedik helyen zárt és 17 pontot visz magával az alsóházba.
Premier: playoff-ban a Medgyes
A vasárnapi mérkőzésekkel véglegessé vált a rájátszás mezőnye. Az Astra mellett a Medgyesi Gaz Metan jutott be a felsőházba, miután minimális különbséggel legyőzte hazai pályán a Bukaresti Dinamót. A Szeben megyei csapat először szerepelhet a playoff-ban, másfelől a Gheorghe Hagi vezette FC Viitorul először nem került be a legjobb hat közé az alapszakaszt követően. A konstancaiak gól nélküli döntetlent játszottak otthon az utolsó előtti Academica Clincennel.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 26. forduló
| 2020. 02. 22., 14:30 | FC Voluntari | Nagyszebeni Hermannstadt | 2–0 |
| 2020. 02. 22., 20:00 | FCSB | Chindia Târgoviște | 1–1 |
| 2020. 02. 23., 16:30 | FC Viitorul | Academica Clinceni | 0–0 |
| 2020. 02. 23., 16:30 | Medgyesi Gaz Metan | Bukaresti Dinamo | 1–0 |
| 2020. 02. 23., 16:30 | Astra Giurgiu | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–2 |
| 2020. 02. 23., 20:00 | Universitatea Craiova | Kolozsvári CFR | 0–2 |
| 2020. 02. 24., 20:00 | FC Botoșani | Jászvásári Poli | 2–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!