Kétgólos hátrányból várta a Puskás Arénában rendezett vasárnap esti visszavágót a magyar nemzeti együttes, miután csütörtökön 3–1-re kapott ki a török fővárosban.
Határozottan kezdtek a magyarok, már az első percektől igyekeztek nyomást helyezni a vendég kapura. Sikerült is kisebb helyzeteket kialakítani, majd a 27. percben ziccert hagytak ki, Gazdag egyedül maradt a kapussal szemben, aki megakadályozta a gólszerzésben. Kevéssel ezután is közel voltak a vezető találathoz, Szoboszlai szabadrúgása a felső lécet súrolta.
A törökök először a 35. percben veszélyeztettek, Arda Güler távoli lövése elkerülte a kaput. Rögtön ezután a következő támadásuknál Fiola szabálytalankodott a tizenhatoson belül, így büntetőhöz jutottak, amit Calhanoglu magabiztosan értékesített.
Alig két perccel később újra betalált a török csapat, magyar labdavesztés után gyors kontrát indítottak, amely végén Arda Güler volt a befejező, ezzel két góllal vezettek a szünetben és gyakorlatilag eldöntötték a párharcot.
Térfélcserét követően is a törökök előtt adódtak az első lehetőségek, majd a házigazda Nego löketével válaszolt, amit hárított a vendég kapus. A folytatásban hiába játszott fölényben és erőltette a támadásait a magyar válogatott, újabb helyzetig nem tudott eljutni. Ezzel szemben a másik oldalon a 90. percben a törökök a harmadik góljukkal beállították a végeredményt.
Magyarország kettős vereséggel, összesítésben 6–1-re maradt alul Törökországgal szemben, így kiesett a Nemzetek Ligája legmagasabb értékcsoportjából és jövőre a B divízióban folytatja.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!