Hirdetés

Két focibajnoka lehet Hargita megyének

Két éve alakult a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz, a következő szezont a 4. Ligában kezdi
Fotó: Veres Nándor

2020. július 01., 12:41

Zetelakán tartotta soros vezetőségi gyűlését a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE), amely többek között a megyei és a körzeti bajnokságokról is döntéseket hozott, az ülés utáni sajtótájékoztatón pedig ismertették a HMLE sikeres pályázatait.

2020. július 01., 12:41

A zetelaki Zetevár Panzió teraszán tartott sajtótájékoztatón Tamás Zoltán, az egyesület elnöke, illetve Hompoth Dezső főtitkár elmondták, hogy tíz nyertes pályázatuk van a Hargita megyei önkormányzatnál, ezek értéke 63 ezer lej. Ehhez hozzáadódik az önrész, így lesz ez az összeg közel 80 ezer lej.

Hirdetés

„A tízből nyolc pályázatot a különböző korosztályú- és kategóriájú bajnoki mérkőzések játékvezetői díjainak kifizetésére fordítjuk, egyet a Heves megyével évente megtartandó tapasztalatcsere-akcióra és mérkőzésekre költhetjük, a tizedik pályázaton nyert pénzt pedig a megyei és körzeti, ifjúsági és felnőtt csapatok díjazására fordíthatjuk” – mondta el Tamás.

A HMLE vezetősége remélte, hogy július 1-től enyhítések lesznek a labdarúgás terén, de sajnos ez egyelőre nem következett be, így eldöntötték, hogy

befagyasztják az összes ifjúsági bajnokságot, nem játsszák le a körzeti bajnokságokból hátramaradt mérkőzéseket, és nem lesz folytatása a Régió Kupának sem.

Különös helyzet a 4. Liga, a megyei bajnokság esete, ahol bajnokot kell hirdetni, és a július 27-éig jelenteni a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF), hogy melyik csapat képviseli Hargita megyét a 3. Ligába jutásért kiírt selejtezőn.

Tamás Zoltán (balról) és Hompoth Dezső a zetelaki sajtótájékoztatón •  Fotó: Dobos László Galéria

Tamás Zoltán (balról) és Hompoth Dezső a zetelaki sajtótájékoztatón
Fotó: Dobos László

Tamás Zoltán kihangsúlyozta, hogy csak olyan klub vehet részt a selejtezőn, amelynek meg van a sportigazolványa (CIS, Certificat de Identitate Sportivă). A megyei bajnokság két csoportban zajlik, a keletiben a Gyergyószentmiklósi VSK áll az élen, a nyugatiban pedig a Székelyudvarhelyi Sporting. A gyergyói klubnak van sportigazolványa, az udvarhelyinek pedig nincs.

A HMLE azt a döntést hozta, hogy július 14-éig haladékot ad az udvarhelyi együttesnek a CIS megszerzésére. Július 14-én újra gyűlésezik a vezetőtanács, és akkor döntenek a folytatásról. Ha július 15. után engedélyezve lesznek a mérkőzések, és a Sporting be tudja mutatni sportigazolványát, akkor e két csapat oda-visszavágós rendszerben dönti el, hogy ki vehet részt a megyék közötti selejtezőn. Ha a Sportingnak nem lesz kész a sportigazolványa, és nem lehet majd mérkőzéseket rendezni a 4. Ligában, akkor két megyei bajnokot avatnak, de a Gyergyói VSK vehet részt az osztályozón.

•  Fotó: facebook/ VSK Gyergyószentmiklós Galéria

Fotó: facebook/ VSK Gyergyószentmiklós

Szó esett a Román Kupa megyei szakaszáról is, ahol a nyolcaddöntőknél tartanak. Elvi döntés született arról, hogy ha enyhítenek a járvány miatti szigorításokon, akkor folytatják a sorozatot. A megyei kupagyőztes sportigazolvány hiányában is részt vehet a Román Kupa országos szakaszán.

Az 5. és a 6. Ligában nem lesznek kiesők, feljutó viszont minden csoportból kettő-kettő. A 6. ligás Kissolymosi Sólymok és a Máréfalvi Medvenyelv együttese a következő idényt az 5. Ligában kezdheti el, az 5. Ligából pedig a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz, a Felsőboldogfalvi FTK, a Csíklázárfalvi Mohos és a Tusnádi Piliske a 4. Ligában szerepelhet a 2020–2021-es szezonban.

Elhangzott, hogy az átigazolási időszak a romániai futballban minden szinten július 15-étől október 5-éig tart. Megtudtuk, hogy idén tavasszal hét új játékvezető fejezte be a HMLE által szervezett tanfolyamot, az új bírók 15 és 24 év közöttiek.

A következő bajnokságokat hamarabb szeretnék elindítani, a 2020–2021-es szezonra a 4., az 5. és a 6. Ligába is augusztus 5-éig várják a benevezéseket, az ifjúságiaknál pedig augusztus 31-éig. A 4. Liga küzdelmei augusztus 15-én rajtolnának, a körzetis vetélkedők pedig szeptember elején.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!