Az első perctől a magyarok birtokolták többet a labdát, Marco Rossi tanítványai lassú, sok passzból felépülő támadásokban gondolkodtak, ezzel szemben a hazaiak labdaszerzés esetén megpróbáltak átrohanni a magyar középpályán, vagy egyből kiugratással próbálkoztak, viszont így keveset volt náluk a labda. A meddő magyar mezőnyfölény ellenére az első harminc perc egyetlen helyzetét a szigetországiak hagyták ki: miután Nagy Zsolt eladta a labdát, az északír csapatkapitány, Steven Davis jobb külsővel a jobb kapufát találta el.
A magyar csapat a letámadó rivális miatt nehezen tudott támadólag fellépni, ezáltal gyakran hátrafele kellett játszani, így pedig alig volt olyan akció, amely eljutott volna a hazai kapuig. Az első kaput eltaláló magyar próbálkozásra 34 percet kellett várni, de Sallai lövését vetődve védte a hazai kapus. A szünet előtt még Dibusznak kellett bravúrral hárítania, hogy gól nélküli döntetlennel vonuljanak szünetre a csapatok.
A második félidőt az északírek kezdték jobban, Dibusznak ismét észnél kellett lennie Charles kiugrásánál, hogy megóvja kapuját a góltól. A magyarok aztán hamar visszavették a játék irányítását, majd Sallai labdaszerzéséből a vezetést is megszerezték: Nagy Zsolt keresztlabdájába McGinn rosszul ért bele, így Sallai elcsípte a kapujából kifutó Peacock-Farrell előtt, majd az üres kapuba gurított.
Összességében továbbra is a magyar csapat járatta többet a labdát, de helyzeteket továbbra sem tudott kidolgozni, viszont a rivális sem veszélyeztette Dibusz kapuját. A hajrában is sokáig csendesen csordogáló mérkőzésen a magyar válogatott könnyedén őrizte minimális előnyét, ám az utolsó öt percre nagyobb sebességi fokozatba tudott kapcsolni a hazai gárda. Dibusz két nagyszerű fejest és egy közeli lövést is bravúrral hárított, így végül nagy mértékben hozzájárult az 1-0-s győzelemhez.
A magyar válogatott legközelebb júniusban lép pályára, amikor négy mérkőzést játszik a Nemzetek Ligája élvonalát jelentő A divízióban. Elsőként június 4-én az Eb-ezüstérmes angolokat fogadja a Puskás Arénában zárt kapuk mögött.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!