Kedden kora délután kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája első körének párosításait. Érdekelt volt mind a román, mind a magyar címvédő. Nem lehet okokuk a panaszra a sorshúzást követően.
Előbb a kincses város gárdája tudta meg, ki ellen kezdi el az idei kiírást a nemzetközi porondon. Marius Șumudică csapata a bosnyák Borac Banja Luka együttesét kapta, a párosmeccs első felvonását hazai, a visszavágót idegenben játsszák.
A Borac 2011 után szerepel újból a BL-ben, akkor a második körig jutott.
A Ferencvárosnak még várnia kell, hogy pontosan ki ellen veszi fel a küzdelmet, ugyanis az előselejtező győztese lesz az ellenfele. Vagyis, a San Marinó-i Folgore, a koszovói Pristina, a feröeri HB Tórshavn és az andorrai Inter Club d’Escaldes négyesből aki talpon marad.
A párharcok első mérkőzéseit július 6–7-én, a visszavágókat pedig 13–14-én játsszák.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!