Az európai szövetség (UEFA) szerdai közlése szerint a következő lehetséges időpont szeptember 3. és 8., de problémát okozhat, hogy ekkor kezdődne a válogatottak számára a Nemzetek Ligája új idénye is.
A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, Románia pedig Izlandon szerepelt volna, majd a párharcok győztesei öt nappal később találkoztak volna, immár az Eb-részvételért.
Március 13-án a találkozók időpontját június 4-re és 9-re módosították, de most ezt a dátumot is továbbcsúsztatták.
A kontinensviadalt, amelynek részben Bukarest és Budapest is házigazdája lesz, a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!