„Sajnos megérdemelten kaptunk ki, de a balszerencse is közrejátszott. Jól kezdtük a meccset, volt egy gólszerzési lehetőségünk, amit les miatt érvénytelenítettek. Nehéz megítélni, hogy valóban az volt-e, én ezt inkább balszerencsének érzem. Volt még egy nagy helyzetünk, Kleinheisler kapufát lőtt, aztán jött egy rövidzárlat” – fogalmazott a tréner a lefújást követően a meccset közvetítő tévétársaságoknak.
Ilyés kiemelte, hogy a csapat teljesítménye hullámzó. „Vannak jó meccseink, de nagyon gyengék is. Nem vagyunk elég kiegyensúlyozottak.
A szünetben hármas cserével próbált reagálni a történtekre, de ez sem hozta meg az áttörést. „Ha 4–2 lett volna, talán másképp alakul, de őszintén szólva, még ha reggelig játszunk is, akkor sem nyertünk volna.
A Kolozsvári U játékosa, Dan Nistor elmondta, a most megszerzett három pont nagyon fontos volt: „Életben tart minket a rájátszásért folyó küzdelemben. Úgy érzem, a play-offért harcoló csapatok közül nekünk volt a legnehezebb a sorsolásunk. Ha a hátralévő meccsekből 6–7 pontot össze tudunk gyűjteni, ott leszünk a play-offban. Még három mérkőzés van hátra, két győzelem és egy döntetlen a célunk”.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!