Az FK Csíkszereda a Chiajna elleni meccsig közel hat hónapig volt veretlen, Csüröséket legutóbb a Bukaresti Dinamo győzte le 2–0-ra május 20-án, az élvonalba jutásért vívott osztályozón.
Azóta 14 győzelem és két gól nélküli döntetlen volt a csíkiak mérlege az osztályozó visszavágóján, a bajnokságban, illetve a Román Kupában lejátszott mérkőzéseken.
Ilyés Robert a lefújást követően elmondta, hogy egy náluk sokkal motiváltabb csapattal találkoztak, amely nagy ambícióval játszottak, néhány pillanatban meglepték őket.
„Az ellenfél sokkal motiváltabb volt, mint mi. Egy hibából kaptunk egy elkerülhető gólt, jobban kellett volna zárjunk a védő zónában.
Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, de el kell ismerjük, az ellenfél lehet, hogy ma jobb volt. Sebeinket nyalogatva hazamegyünk, s reméljük, hogy a következő, otthoni mérkőzésre, a Mioveni ellen másképp fogunk kiállni. Lehet, hogy ma este nem koncentráltunk eléggé, de ez megtörténik a fociban, történnek meglepetések, el kell fogadjuk. Fáj ez a vereség, de kielemezzük, tanulunk belőle, hogy a következőben ilyen könnyen ne kapjunk gólokat” – nyilatkozta Ilyés.
A csíki vezetőedző elmondta, hogy még nyolc meccsük van hátra az alapszakaszból, és még bármi megtörténhet. „Egy olyan csapat, mint a Chiajna – amelyről nem mondható el, hogy kis csapat, de ennek ellenére kevés pontjuk van –, megmutatta, hogy le tudja győzni az éllovast. Komolyan kell tehát kezelnünk az alapszakasz összes hátralévő meccsét” – folytatta Ilyés.
A Chiajna vezetőedzője, a 74 éves Ion „Liță” Dumitru az 1970-es mexikói világbajnokságon a román válogatott tagja volt, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, onnan hívta haza a Concordia Chiajan vezetősége egy hónappal ezelőtt. „Nagyon örülök, hogy ezekből a gyerekekből sikerült egy jó csapatot alkotnunk.
Elsősorban a futball szempontjából készítettem fel őket, majd mentálisan. Nagyon boldog vagyok, hogy egy hónap alatt sikerült három győzelmet aratnunk. A hátralévő meccseinket az ellenfél játékának megfelelően fogjuk megközelíteni, felkészíteni. De nagyon örülök, hogy nálunk jó a hozzáállás” – mondta el Dumitru, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a decemberi szünetben visszatér családjához az Egyesült Államokba.
A 2. Liga alapszakaszából idén még négy fordulót játszik a csíki együttes. A téli szünet előtt az FK Csíkszereda a CS Mioveni-nyel (hazai pályán), a Corvinullal (idegenben), a Metaloglobusszal (hazai) és a Chindiával (idegenben) találkozik a bajnokságban, illetve lesz még két meccse a Román Kupában is – a Gyulafehérvári Unirea és a Resicai CSM ellen, mindkettő idegenben.
A labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulóját november 21–26. között rendezik.
| 2024. 11. 21. 17:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FC Voluntari Voluntari | 1-0 |
| 2024. 11. 23. 11:00 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 0-0 |
| 2024. 11. 23. 11:00 | Resicabányai CSM Resica | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 3-2 |
| 2024. 11. 23. 11:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | Sellenberki SK Sellenberk | 2-3 |
| 2024. 11. 23. 11:00 | CSM Focşani CSM Focşani | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 0-1 |
| 2024. 11. 23. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Concordia Chiajna Chiajna | 1-2 |
| 2024. 11. 23. 12:00 | Metalul Buzău Metalul Buzău | CS Afumaţi Afumaţi | 1-0 |
| 2024. 11. 24. 13:30 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1-2 |
| 2024. 11. 26. 17:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Chindia Târgoviște Chindia | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 13 | 11 | 1 | 1 | 27-9 | 34 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 14 | 7 | 7 | 0 | 17-5 | 28 |
3 | Resicabányai CSM Resica | 14 | 8 | 3 | 3 | 23-17 | 27 |
4 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 13 | 8 | 2 | 3 | 21-12 | 26 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 14 | 6 | 5 | 3 | 14-9 | 23 |
6 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 13 | 7 | 2 | 4 | 15-12 | 23 |
7 | FC Voluntari Voluntari | 13 | 6 | 4 | 3 | 17-10 | 22 |
8 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 14 | 6 | 3 | 5 | 18-13 | 21 |
9 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 13 | 6 | 3 | 4 | 19-15 | 21 |
10 | Concordia Chiajna Chiajna | 13 | 6 | 2 | 5 | 18-17 | 20 |
11 | CS Afumaţi Afumaţi | 13 | 6 | 2 | 5 | 14-13 | 20 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 13 | 4 | 5 | 4 | 12-16 | 17 |
13 | CSM Slatina Slatina | 13 | 4 | 4 | 5 | 21-15 | 16 |
14 | Chindia Târgoviște Chindia | 13 | 4 | 3 | 6 | 16-16 | 15 |
15 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 14 | 4 | 3 | 7 | 14-19 | 15 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 13 | 3 | 4 | 6 | 14-16 | 13 |
17 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 13 | 3 | 2 | 8 | 12-18 | 11 |
18 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 13 | 2 | 5 | 6 | 9-16 | 11 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 14 | 3 | 1 | 10 | 7-18 | 10 |
20 | 13 | 2 | 2 | 9 | 5-19 | 8 | |
21 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 14 | 2 | 1 | 11 | 6-34 | 7 |
22 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0-0 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!