Hirdetés

Ilyés: „Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk gólra váltani”

Kevés egy az egy elleni párharcot nyert meg az FK Csíkszereda
Fotó: Pinti Attila

Szoros mérkőzésen maradt alul az FK Csíkszereda a listavezető Universitatea Craiovával szemben. Ilyés Róbert szerint tanulságos találkozó volt: fiatal csapatának a helyzetkihasználásban és a rutin megszerzésében kell előrelépnie.

2025. augusztus 17., 20:52

Az FK Csíkszereda ezúttal is bizonyította, hogy hazai pályán bárkinek képes megnehezíteni a dolgát a labdarúgó Szuperligában. A Craiova rutinja és minősége azonban a végén döntött, és a listavezető elvitte mindhárom pontot Csíkszeredából vasárnap délután.

A hazaiak számára a tanulság egyértelmű: a helyzetkihasználáson és a rutinszerzésen múlik, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az ilyen szoros vereségek.

Hirdetés

A mérkőzés után mindkét vezetőedző értékelt.

Kapcsolódó

A vendégek szakvezetője, Mirel Rădoi dicsérte a házigazdák otthoni teljesítményét, ugyanakkor elismerte, hogy csapatának sem volt könnyű dolga. „Olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk, nehéz,

mert a Csíkszereda mintha két külön csapat lenne: idegenben más arcát mutatja, otthon viszont nagyon erős, agresszív, kompakt.

Ezért is volt sokkal nehezebb dolgunk. Összességében kontrolláltuk a meccset, szereztünk három gólt – igaz, az egyik a saját kapunkba ment –, és voltak pillanatok, amikor túlságosan is elengedtük a gyeplőt. Ez érthető, hiszen hosszú ideje vagyunk úton, egymás idegeire is ráültünk, de a lényeg, hogy nyertünk és az élen maradtunk” – kezdte.

Mirel Rădoi, a Craiovai U vezetőedzője •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Mirel Rădoi, a Craiovai U vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

Rădoi kitért a játékosok forgatására is, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi kupaszereplés és a bajnoki terhelés miatt szüksége volt a frissítésre. „Akik most kevesebb lehetőséget kaptak, megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Az elkövetkező hetekben egyre jobban kiegyenlítődik a terhelés, és kialakul majd az a stabil keret, amely minden fronton helyt tud állni” – tette hozzá.

Ilyés: „Jó focit játszottunk, de a gól hiányzott”

Ilyés Róbert, a hazaiak vezetőedzője elégedetten szólt csapata hozzáállásáról, de csalódottan a kihagyott lehetőségek miatt. „Összességében jó mérkőzést játszottunk, a közönség is élvezte, de sajnos nem tudtuk ponttal meghálálni a biztatást. Bosszantó, hogy ismét az első komolyabb helyzetéből gólt szerzett az ellenfél, ráadásul egy olyan szituációból, amire készültünk is.

Aztán amikor megvoltak a lehetőségeink, nem tudtuk gólra váltani őket, és egy ilyen rutinos csapat ellen ez megbosszulja magát”

– részletezte a meccset.

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője
Fotó: Pinti Attila

A szakember szerint a fiatal, tapasztalatlan keret még tanulási folyamatban van. „A második ligából jöttünk, és ezek a szoros mérkőzések mutatják meg, hogy a rutint még pótolnunk kell. Egy-egy kulcspillanatban hiányzik a hidegvér, a jó döntés. De azt láttam, hogy a fiúk becsülettel harcoltak, betartották az utasításokat, és ez biztató” – dicsérte meg tanítványait.

Telt ház, sportszerű hangulat

A mérkőzés a lelátón is különleges volt: a csíkszeredai stadion zsúfolásig megtelt, a két szurkolótábor pedig végig kulturált, szenvedélyes buzdítással teremtett futballünnepet. „Gratulálok mindkét tábornak, így kell kinéznie egy szuperligás mérkőzésnek. Szép számban jöttek ki az emberek, sajnálom, hogy nem tudtunk győzelemmel vagy legalább ponttal örömet szerezni nekik” – mondta Ilyés.

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Kétgólos hátrányból mentett pontot az UTA, tíz emberrel nyert az FC Argeș (videóval)

Két mérkőzéssel indult pénteken a labdarúgó Szuperliga második fordulója. Az Aradi UTA kétgólos hátrányból mentett pontot a Galaci Oțelul ellen, míg az FC Argeș emberhátrányban is megőrizte minimális előnyét a Petrolul Ploiești ellen.

Kolozsvári CFR: az elnök lemondott, a labdarúgók jogi lépéseket tettek

Valószínűleg senki nem tudja megállapítani, hogy a Kolozsvári CFR tulajdonosa mikor mond igazat. Az elmúlt években a klubot a román sportsajtó többször a csőd szélén látta: számtalanszor megírták, hogy bajban van, nincs elég pénze.

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Csak egy nap lehet jegyet venni az FK Csíkszereda–FCSB meccsre

A bajnokság egyik legerősebb együttesét fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának első hazai mérkőzésén. Az FCSB elleni vasárnapi találkozóra csak pénteken lehet jegyet vásárolni.

Húsz éve nem látott gyenge rajt a vendégcsapatoktól a Szuperligában

A hazai együttesek szinte tökéletesen kihasználták a pályaelőnyt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulójában. A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek, miközben a vendégeknek mindössze egy döntetlen jutott.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Ovidiu Burcă: senkit sem akarok hibáztatni, de túl könnyen kerültünk emberhátrányba

Ovidiu Burcă szerint az emberhátrány teljesen átírta a Rapid elleni mérkőzést. A Sepsi OSK vezetőedzője nem keresett kifogásokat, míg Alin Dobrosavlevici elismerte, hogy hibája alapjaiban befolyásolta a találkozó végkimenetelét.

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!