Napsütéses időben, de mínusz öt Celsius-fokos hidegben léptek pályára a csapatok a Kós Károly utcai, a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti műgyepes pályán, ahol Demény Norbert U19-es korosztályú gárdája nagyon kemény ellenfélnek bizonyult a felnőttek számára.
A 70. percig 1–1 volt az állás, az utolsó negyedórában viszont érvényesült a felnőtt együttes tapasztalta. A harmadik gólt büntetőből lőtték a felnőttek, ezt azonban az FK Csíkszereda egyik lelkes szurkolója, a mérkőzést a helyszínen néző Sárközi Sándor piarista atya szerint túl könnyen megadták...
Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, hogy a meccs elérte célját.
Az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, amire kíváncsiak voltuk a fizikai felkészülés szempontjából, arra válaszolt kaptunk. Taktikailag még sokat kell dolgoznunk, de úgy érzem, hogy voltak jó pillanatok, egy sikeres és hasznos edzés volt számunkra ez a mérkőzés” – nyilatkozta a találkozó végén a Székelyhonnak Valentin Suciu.
Az FK Csíkszereda keretéből a szombati meccsen hiányozott Mészáros András és Takács Rareș. Suciu elmondta, hogy Takács egy kisebb egészségügyi problémával küszködik, Mészáros pedig engedélyt kapott, hogy hazautazzon nagymamája temetésére.
Az FK Csíkszereda szakmai stábja – Valentin Suciu vezetőedző, Bajkó Barna másodedző és Fekete Károly kapusedző – a csapat mindhárom kapusának játéklehetőséget adott, Gyenge Szilárd, Bartók Alpár és Bogdan Moga is egyformán 30-30 percet védett.
Az FK Csíkszereda mezőnyjátékosai az első félidőben: Csiszer Balázs, Gergely Botond, Apró Claudiu, Salvatore Marrone, Csürös Attila, Szufián Dzsebari, Casiadi-Bakó Soma, Petre Ivanovici, Rodrigo Hernando Orte, Marvin Schieb. A második félidőben pályára lépő mezőnyjátékosok: Vita Dániel, Berkeczi Csongor, Kelemen Dávid, Tajti Balázs, Bara Levente, Szondi Botond, Kovács Lóránt, Bujdosó Szilárd, Peter Gál-Andrezly, Jelena Richárd.FK Csíkszereda U19: Lukács (Becze) – Vereguț (Bóni), Miklós (Hadnagy), Barabás (Sándor), Bârsan (Dobre), Bóné (Sebi), Csala (Nagy), Albu (El-Sawy), Szakács (Kecskés), Finna (Bíró).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!