Sporttörténelmi bejelentést tett hétfőn délután a France Football magazin. A párizsi székhelyű szaklap tudatta, hogy a rendkívüli szezonra való tekintettel idén nem adja át az Aranylabda-díjat. A rangos elismerés 1956 óta íródó történetében ez lesz az első olyan év, amikor nem hirdetnek győztest.
Közleményében a France Football több pontban indokolta döntését, a nívós hetilap szerkesztői szerint a világjárvány egyenlőtlenséget eredményezett: míg egyes bajnokságok egyik napról a másikra véget értek, más ligákban folytatódtak a küzdelmek a kényszerleállás után.
A francia magazin kiemelte, csak a januári és februári mérkőzések lennének teljesen mérvadóak az értékelés szempontjából, ez pedig túlságosan kevés idő a tisztességes döntés meghozatalához.
Tavaly az immáron hat győzelemmel rekorder Lionel Messi vehette át az egyéni trófeát. Az FC Barcelona argentin klasszisa mellett a nőknél Megan Rapinoet választották a legjobbnak.
A legkiválóbb 21 éven alul labdarúgónak járó Kopa Trófeát az Ajaxtól a Juventushoz szerződött holland védő, Matthijs de Ligt kapta, míg a Jasin Trófeát, amellyel az év legjobb kapusát díjazták, a Liverpool BL-győztes brazil hálóőre, Alisson Becker érdemelte ki.
A fogadóirodáknál idén a Bayern München gólgyárosa, Robert Lewandowski volt a legesélyesebb az Aranylabda-díjra, megelőzve Messit, Kevin de Bruynet és Cristiano Ronaldót. A bajorokkal bajnok és kupagyőztes lengyel csatár 43 mérkőzésen 51 gólnál jár a 2019/2020-as idényben, és a müncheniek még a Bajnokok Ligájában is érdekeltek.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!