A kedden délután tartott sorsoláson kiderült, hogy az első mérkőzést július 10-én Magyarországon, a visszavágót július 17-én Kolozsváron rendezik.
Mind a két csapat megnyerte hazája kupasorozatát, a CFR a román élvonalban a második helyen zárt, míg a Paks a harmadik lett az NB I-ben.
Az Európa Liga előző szezonjának első selejtezőkörében a Paks szintén romániai ellenféllel találkozott, nagy meglepetésre alulmaradt a másodosztályú Vajdahunyadi Corvinullal szemben.
Ellenfelet kapott a bajnoki címvédő FCSB is a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, az andorrai Inter Club d'Escaldes csapatával játszik. A bukaresti együttes július 8-án, vagy 9-án hazai pályán kezd és egy héttel később idegenben lép pályára.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
A téli szünetet kihasználva átalakultak a Szuperliga keretei, a legtöbb új játékost azonban az FK Csíkszereda igazolta. Ilyés Róbert együttese öt új névvel várja a bajnokság folytatását.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!