Az alsóház két, viszonylag jó formában lévő csapata találkozott egymással a 22. forduló szombati játéknapjának kora délutáni mérkőzésén.
Az első félidőben kevés gólhelyzetet tudtak kidolgozni a felek, a legnagyobb lehetőség a vendégek előtt adódott, Malele fejesénél nagyot kellett mentenie a házigazdák kapusának.
A szünet után az Astra játszott veszélyesebben, ennek ellenére mégis a pitești-iek kereültek előnybe Ionuț Șerban távoli találatával. A hajrához közeledve beívelt szabadrúgás után Luka Maric közelről lőtt a hálóba, ezzel az FC Argeș eldöntötte a pontok sorsát. Ezután az Astra gyorsan visszajöhetett volna a meccsbe, de Boe-Kane gólját les miatt érvénytelenítették.
A kétgólos vendégsikerrel a két csapat helyet cserélt a ranglistán, az élvonalban újonc FC Argeș feljött a 12. helyre, egy ponttal megelőzte az Astrát.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!