A Kézdivásárhelyi SE az elmúlt idényben a felsőházba jutással bizonyította, hogy komoly tényező lehet a 3. Ligában, és a klubnál idén sem szeretnének alább adni. Bár a sorsolás nem kedvezett, hiszen hosszú utazásokkal teli csoportba kerültek, a vezetőség továbbra is optimistán tekint az előttük álló kihívásokra.
„Az ellenfelek egy részét ismerjük, hiszen az előző szezonban is azonos csoportban szerepeltünk, a többiekkel is találkoztunk már a korábbi években, de ezen a szinten ez semmit sem jelent, hiszen évről évre, szezonról szezonra változnak a csapatok.
De nem vagyunk kivételek e tekintetben, a többieknél is hasonló a helyzet” – vélekedett Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke, aki az előző idényhez hasonlóan idén is a play-offba jutást tűzte ki célul a kék-fehér mezeseknek.
A céhes városi klubelnök szerint jó ütemben zajlik a felkészülésük, erős ellenfelekkel játszottak felkészülési mérkőzéseket, ami remek ráhangolódásnak bizonyult a küszöbön álló pontvadászatra.
A Sepsi OSK II. helyzetét Nagy Sándor vezetőedző vázolta fel: bár sok ismerős csapat maradt a csoportban, új ellenfelekkel is számolni kell.
„Az igazság az, hogy azért bíztunk abban, hogy Hargita megyei, vagy közelebbi ellenfeleket kapunk, de nem így történt. Hosszú kiszállások várnak ránk, de néhány csapatot ismerhetünk már a korábbi kiírásokból, hozzájuk csatlakozott néhány új is. Ezzel a helyzettel kell megbirkóznunk” – ismertette Nagy Sándor, a Sepsi OSK II. vezetőedzője a Székely Sportnak.
Hozzátette, hogy a harmadosztályban sokkal nehezebb felmérni az erőviszonyokat, mivel folyamatosan változnak a keretek, más és más taktikákat alkalmaznak a csapatok, nehezebb pontos, részletes információkhoz jutni.
„A tavalyi csoportgyőztest most is megkaptuk ellenfélül, illetve ahogy már említettem, vannak ismerős együttesek.
– mutatott rá a tapasztalt szakember.
Nagy Sándor elmondta, hogy a Sepsi OSK II. kerete teljesen átalakult, több labdarúgó csatlakozott az első számú gárdához, többen eligazoltak más együtteshez. Ezúttal is fiatalok alkotják a keretet, akiknek még fel kell venniük a 3. Liga ritmusát, de mindenképp az a cél, hogy mielőbb egy ütőképes csapattá váljanak.
A tavaszi időszakban kiválóan meneteltek a fiatalok, megnyerték az alsóházi rájátszást, ennek ellenére idénre sem változik a klub filozófiája.
Ami a helyezést illeti, nehéz reálisan belőni, ugyanis még ki kell derüljön, hogy éles helyzetben hogyan tudunk helytállni. Ha a tavalyi keretünk megmaradt volna változatlanul, akkor azt mondanám, hogy a felsőházi rájátszás is reális célkitűzés lenne, de így szó sincs ilyesmiről” – mesélte el Nagy Sándor.
Mind a KSE, mind a Sepsi OSK II. nehéz idény elé néz, hiszen hosszú buszozások, változó erőviszonyok és teljesen új keretek jellemzik a szezont. Egy dolog azonban biztos: a cél továbbra is a fejlődés, a tapasztalatszerzés és a minél jobb helytállás a 3. Ligában.
A 2-es csoport:
Kézdivásárhelyi SE
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.
Sporting Liești
Unirea Braniștea
Galaci Oțelul II.
Dacia Unirea Brăila
Victoria Traian
CSM Râmnicu Sărat
CSO Plopeni
CS Păulești
CS Blejoi
Petrolul Ploiești II.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!