Egy-két megingást kivéve az alapszakasz során végig magabiztosan menetelt az 5-ös csoportban a Székelyudvarhelyi FC, Mihai Ianc tanítványai az első helyen végeztek.
Az udvarhelyiek előnye kényelmesnek tekinthető, hiszen négy ponttal vezetnek az FC Pucioasával szemben, míg a harmadik Barcarozsnyói Olimpic Cetate és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. csapatait 12 ponttal (!) előzik meg.
A szövetség közzétette a felsőházi rájátszás programját, a két székely együttes egymás ellen kezd, pénteken 17 órakor a városi stadionba látogat a Sepsi OSK II. együttese. A háromszékiek jól kezdték a szezont, ám a hajrá nem sikerült jól, legutóbb tavaly novemberben nyertek – épp az SZFC-t verték –, így leszakadtak az élen álló kettőstől.
A csoportban hatodik helyezett Kézdivásárhelyi SE az alsóházban folytatja, a meglepetéseredményeket elért Brassói Kids Tâmpát fogadja a hétvégén.
A 9-es csoportban a Nyárádtői Unirea a harmadik helyről és 32 ponttal vág neki a rájátszásnak, hátránya az éllovas Vajdahunyadi SK-val gyakorlatilag behozhatatlan (52 pont), a második Kudzsiri Metalurgistul már elérhető távolságban, mindössze öt pontra van (37), a kvartett utolsó tagja a Kolozsvári Viitorul (30).
A nyárádtőiekre kiszállás vár, a rájátszás első fordulójában épp Kudzsirra látogatnak, és győzelemre van szükségük, ha tovább szeretnék dédelgetni másodosztályos álmaikat.
A 9-es csoportban utolsó előtti helyen végzett Szászrégeni Avântul Marosújváron vág neki az alsóházi küzdelmeknek.
Innen még nagyon hosszú az út a 2. Ligáig. A felsőházi rájátszás során háromszor találkoznak egymással a csapatok, a kilenc fordulót követően az első két helyezett továbbjut a play-offba.
Az 5-ös csoport továbbjutói a 6-os széria képviselőivel (CSM Slatina, Viitorul Dăești, CSM Alexandria, Vedița Colonești) játszanak majd keresztbe (az első a másodikkal és fordítva) páros meccset. A 9-es széria rájátszásának továbbjutói a 10-es csoport (Nagybányai Minaur, Nagyváradi AC, Dési Someșul, Félixfürdői Lotus) két legjobbjával találkoznak majd.
Az innen továbbjutó csapatok egy újabb párharcban döntik el, melyik lesz az az öt csapat, amely feljut a 2. Ligába.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!