Hosszú évek óta folyamatos egészségügyi gondok gyötörték, Helmut Duckadam már négy évvel ezelőtt is arra panaszkodott, hogy nagyon megunta ezt a rengeteg orvosi beavatkozást. Szeptemberben ismét kés alá feküdt, ezúttal nyílt szívműtétet hajtottak végre, azt követően viszont teljes mértékben optimista volt és abban bízott, hogy felépül. Mindenkit váratlanul ért, hogy december 2-án, hétfőn a szervezete feladta a harcot és elhunyt.
Helmut Duckadam a Bukaresti Steaua együttesével kétszer nyert bajnokságot, egyszer Román Kupát, illetve 1986-ban elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A sevillai döntő hőse volt, hiszen a 0–0-val végződött összecsapás rendes játékideje és hosszabbítása után a Barcelona elleni tizenegyespárbajban egymás után négy büntetőt is kivédett. Ugyanabban az évben megválasztották Romániában a legjobb játékosnak, és a nyolcadik helyen végzett az Aranylabda szavazáson.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!