Az érintett felek egyelőre nem hozták nyilvánosságra az ügylet anyagi részleteit, a korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy a 31 éves támadóért 4,5 millió eurót fizet a görög egyesület.
„Nagyon boldog vagyok és izgatott. Szeretném megköszönni az elnöknek és a csapatnak. Az első pillanattól kezdve mindenki nagyon kedvesen fogadott.
– idézte az athéniak közleménye Varga Barnabást, aki 2029 nyaráig kötelezte el magát.
A 28-szoros válogatott Varga a 2022/23-as és a 2023/24-es idényben az NB I gólkirálya volt 26, illetve 20 találattal, a mostani szezonban pedig 18 találkozón elért tíz góljával holtversenyben a második helyen áll a góllövőlistán.
Az Európa-liga mostani kiírásának első hat fordulójában négyszer talált az ellenfelek kapujába. A nemzeti együttesben eddig 13 gólja van.
„Az egyik oldalról sajnáljuk, hogy elveszítünk egy nagyon fontos játékost. Másrészt viszont meg kell jegyezni, amikor eldöntöttük, hogy komoly összegért leigazoljuk Barnit, nem sokan gondolták, hogy ilyen jó együttműködés kezdete lesz ez.
– idézte a Ferencváros honlapja Hajnal Tamás sportigazgatót, aki szerint ez az átigazolás óriási jelentőségű a Ferencváros és a magyar futball nemzetközi megítélése szempontjából.
„Örülünk, hogy Barni ilyen előnyös szerződést tud megkötni pályafutásának ebben a szakaszában. Köszönünk mindent, amit a Fradiért tett, és természetesen sok sikert kívánunk neki a továbbiakhoz!” – mondta Hajnal.
A 13-szoros görög bajnok AEK – amelynek kispadján a Videoton FC-t 2017 és 2019 között irányító szerb Marko Nikolic ül –
15 fordulót követően az élen áll a bajnokságban, decemberben pedig bejutott a Konferencia Liga nyolcaddöntőjébe.
Az athéniaknál magyar részről megfordult már Esterházy Márton, Tőzsér Dániel és Németh Krisztián, illetve edzőként Puskás Ferenc is.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is hazai pályán játszik a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 19. fordulójában, mindkét együttes mérkőzését élőben követhetjük a televízióban.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!