Hirdetés

Kétszer volt hátrányban, szögleteit kihasználva verte meg azeri ellenfelét az FCSB

A végsőkig küzdött az FCSB, három ponttal tér haza Azerbajdzsánból
Fotó: Facebook/Qarabag FK

Látványos, fordulatokkal teli meccsen győzött az FCSB csütörtökön este Bakuban, a Qarabag ellen a labdarúgó Európa-liga főtáblájának 7. fordulójában. A román bajnok kétszer került hátrányba, de a szögletei végzetesnek bizonyultak a házigazda számára.

2025. január 23., 22:24

Nagyon fontos megmérettetés várt a bukaresti klubra, ugyanis előkelő helyről várhatta a párharcot, és amennyiben a nyolc játéknap után a legjobb nyolcban foglal helyet, akkor automatikusan a nyolcaddöntőben találja magát. Ehhez viszont mindenképp kellett a győzelem, ezzel szemben pedig a Qarabag azért hajtott, hogy megtartsa matematikai esélyeit a továbbjutásra.

Hirdetés

Alig pár másodperc kellett az első gólhoz, egy bedobás után Leandro indult meg a vendégek kapujának irányába, áthámozta magát három védőn és higgadtan gurította el a labdát a kapus mellett (1–0). Nem maradt adós a válasszal az FCSB sem,

a nyolcadik percben egy szögletet követően Șut fejelhetett tisztán, a bukarestiek csapatkapitánya pedig nem hibázott, pontosan bólintott a kapuba (1–1).

Eseményekből nem volt hiány, az egyenlítés után jött az újabb vendég lehetőség, Bîrligea tört be a tizenhatoson belülre, majd egy védő rossz ütemben lépett oda, a játékvezető tizenegyest ítélt. A videóbíró tisztázta, hogy nem történt szabálytalanság, a játék büntető nélkül folytatódott.

Egész jó iramot diktált mindkét fél, folyamatosan arra törekedtek a csapatok, hogy megtalálják a rést az ellenfél falán, valamint hibára kényszerítsék a védősort. A kapusoknak ennek ellenére sokáig nem volt dolguk, majd a 41. percben egy balról beívelt labdába nagyon szerencsétlenül ért bele Dawa, az FCSB védője öngólt vétett, ezzel ismét előnybe került a házigazda Qarabag.

A négy perces ráadás végén a második sarokrúgására készült a román gárda, ezúttal is nagyon jól jött be középre, egy lefejelt labda pedig Miculescu elé pattant, aki közvetlen közelről nem hibázott, ismét döntetlen volt az állás (2–2).

A második játékrészben sokkal inkább a hazaiak akarata érvényesült, nagyobb nyomást helyezett ellenlábasa védelmére, az azonban nem hibázott, minden beívelt labdát eltakarított, minden lövést blokkolt és felszabadított.

A fordulás után az FCSB első említésre méltó momentuma egy újabb szöglet volt a 73. percben, amit követően Șut ismét a kapuba fejelt, ezzel a mérkőzésen először a vendégeknél volt az előny (2–3).

Ez volt a bukarestiek harmadik sarokrúgása, mindháromból sikerült gólt szerezniük.

A folytatásban ritmust váltott és mindent egy lapra feltéve rohamozott a Qarabag, de nem jött az újabb találat, maradt a 3–2-es végeredmény.

Az FCSB kétszer is egyenlített, majd fordítani is tudott, ezzel a sikerrel pedig ideiglenesen felkúszott a tabella hatodik helyére, jelen állás szerint egyenesen a nyolcaddöntőbe jut. Az utolsó fordulóban a Manchester United együttesét látja vendégül január 30-án.

Labdarúgó Európa-liga, főtábla, 7. forduló:

Qarabag–FCSB 2–3 (2–2),
gólszerzők: Leandro (1.), Dawa (41. – öngól), illetve Șut (7., 73.), Miculescu (45+4.).

Qarabag: Buntic – Silva, Mustafazade, Medina, Jafarguliyev – Jankov, Romao – Kaschuk, L. Andrade, Zoubir – Akhundzade. Cserék: Mammadzada, Kochalski, Benzia, Addai, Almedia, Gurbanli, Isaev, Bayramov, Vesovic, A. Huseynov, B. Huseynov, Andrade. Vezetőedző: Gurban Gurbanov.
FCSB: Târnovanu – Crețu, Ngezana, Dawa, Radunovic – Baba Alhassan, Șut – Miculescu, Fl. Tănase, Ștefănescu – Bîrligea. Cserék: Udrea, M. Popescu, Edjouma, D. Popa, M. Toma, Băluță, Pantea, Musi. Vezetőedző: Elias Charalambous.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!