A kezdő sípszót követően a házigazda átvette a mérkőzés irányítását, több ígéretes támadást vezethetett, ám Becze fejese, Matei kapáslövése, Simó nagyszerű tekerése és Gavîrliță ziccere is kimaradt. Utóbbi nevéhez fűződött az első félidő legnagyobb lehetősége, a kirohanó kapuson átemelte a labdát, a játékszer a bal kapufán csattant, majd a gólvonal előtt pattogott, amíg a vendégek fel nem szabadítottak. A szünetig semmit sem változott a játék képe, a zernyestiek hősiesen védekeztek, az SZFC pedig támadott, de nem volt átütő erő benne.
Térfélcserét követően is támadásban maradt a házigazda, Mitra fejese tévesztett célt, majd egy nem várt beívelésből megszerezte a vezetést, az 50. percben Simó a bal oldalról centerezett, a játékszer pedig a hosszú sarokba hullott. Úgy tűnt, hogy simán otthon tartja a pontokat a házigazda, hiszen ezután ismét Simó került ziccerbe, de közeli lövését védte a kapus, majd Kovács Szabolcs fejesét tolta a keresztlécre.
Azonban hamar visszaesett az SZFC játéka, sokszor lesre futottak a labdarúgók, emiatt nagyon szaggatottá vált a játék. És ahogy az első gól megszületett, annyira meglepő módon egyenlítettek a vendégek, egy szögletet követően Albert leütközte csapattársát, Berkeczit, így Marcunak csak az üres kapuba kellett bólintania a labdát.
Az egyenlítés nagyon megfogta a hazaiakat, még pontatlanabbul és idegesebben kezdtek játszani, Albert pedig egy távoli bombát kellett szögletre mentenie. Hiába birtokolta a labdát, a lefújásig egyetlen említésre méltó helyzetet tudott összehozni az SZFC, Botorok lövését kiütötte a kapus. A hosszabbításban Mitra utolsó emberként kellett megállítson egy ellentámadást, emiatt a játékvezető kiállította.
A Székelyudvarhelyi FC csak saját magát okolhatja, hogy nem tudta időben lezárni a találkozót, a felsőházi rájátszásért folyatott harcban két fontos pontot hullatott el hazai pályán.
A következő fordulóban rangadó vár a fiúkra, jövő szombaton Barcarozsnyóra látogatnak.
| 2022. 11. 04. 14:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Zernyesti Olimpic Zernyest | 1-1 |
| 2022. 11. 05. 14:00 | CS Blejoi CS Blejoi | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 3-1 |
| 2022. 11. 05. 14:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Brassói SR Municipal Brassói SR | 2-1 |
| 2022. 11. 05. 14:00 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | CS Păulești Păulești | 1-1 |
| 2022. 11. 05. 14:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Kézdivásárhelyi SE KSE | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CS Blejoi CS Blejoi | 11 | 8 | 2 | 1 | 30-6 | 26 |
2 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 11 | 7 | 2 | 2 | 12-4 | 23 |
3 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 11 | 5 | 2 | 4 | 15-13 | 17 |
4 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 11 | 5 | 1 | 5 | 22-12 | 16 |
5 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 11 | 4 | 3 | 4 | 16-15 | 15 |
6 | CS Păulești Păulești | 11 | 4 | 3 | 4 | 11-15 | 15 |
7 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 11 | 3 | 3 | 5 | 11-17 | 12 |
8 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 11 | 3 | 3 | 5 | 13-20 | 12 |
9 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 11 | 2 | 3 | 6 | 7-21 | 9 |
10 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 11 | 2 | 2 | 7 | 14-28 | 8 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!