Hirdetés

Hét gólt rúgott ellenfelének az FK Csíkszereda

Fotó: Gábos Albin

2018. július 22., 16:28

Egy hete kezdte el felkészülését a román labdarúgó 3. Liga őszi idényére az FK Csíkszereda, és Valentin Suciu edző tanítványai már le is játszották az első tesztmeccsüket.

2018. július 22., 16:28

Bár a csíkszeredai stadionba a szokásos belépési hely, a Nagy Imre Általános Iskola melletti kapu zárva volt, és csak a Nagyrét utca felől lehetett megközelíteni a lelátót, több mint 200 néző volt kíváncsi az FK Csíkszereda–Kézdivásárhelyi SE felkészülési mérkőzésre.

Mindkét csapat komolyan vette a szombati összecsapást, a játékvezetők azonban nem érkeztek meg, így közös megegyezéssel az Székelyföld Labdarúgó Akadémia ifjúsági csapataink egyik edzője, Kincses Ádám vezette a mérkőzést.

Hirdetés

Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, a második játékrészben pedig mindkét együttes szinte teljesen lecserélte játékosait.

Az FK második félidei csapata sokkal jobbnak bizonyult a felső-háromszékieknél, majdnem végig saját térfelére szorította a KSE-t, és sorozatban lőtte a szebbnél szebb gólokat.

Távozók, érkezők

A csíki együttes tavalyi kerete több helyen változott a nyár folyamán. Ilyés Róbert visszavonult, Nagy Barnával és Lőrincz Józseffel nem hosszabbítottak szerződést, Jakab Róbert pedig még nem épült fel sérüléséből.

Kilyén Szabolcs a 2. ligás CS Mioveni-hez, míg Benkó-Bíró Norbert és Csiszer Balázs Magyarországra utazott, próbajátékra.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Új igazolás a háromszéki Berde István, aki a magyar NB II-ből, a Siófoktól szerződik Székelyföldre. Az FK-hoz próbajátékra érkezett futballisták: Kovács István Szabolcs (22 éves, a Dési Unireától), Cseh Gergő (19 éves, a Honvéd ifi együttesétől), Csegöldi Ottó (18 éves, a FCSB-től), Somogyi Pál (kapus, 19 éves, a Békéscsabától) és Veres Szilárd (22 éves, a Kolozsvári CFR neveltje).

A KSE ellen az FK Csíkszereda ificsapatából Szőcs Harald, Lakatos Miklós, Bara László, Antal Barna és Lakatos Miklós lépett pályára.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Az FK Csíkszereda szerdán délelőtt 11 órától Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi OSK-val játszik felkészülési mérkőzést.

Suciu Valentin, az FK Csíkszereda vezetőedzője így nyilatkozott a szombati meccset követően: „Nagyon hasznos mérkőzést volt, képet kaphattunk a játékosállományról, testleírást arról, hogy hol kell dolgozni, mit kell javítani a csapat játékán.

Voltak hibák, de szerencsére olyanok, amelyeket ki lehet javítani.

Örülök, hogy a fiúk nagyon akarnak fejlődni, akarnak dolgozni. Sok még a munka.”

Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Csíkszereda:
FK Csíkszereda–Kézdivásárhelyi SE 7–1 (1–1),
gólszerzők: Magyari Szilárd (76. és 90. perc), Bajkó Barna (20.), Soufiane Jebari (53.), Györgyi Arthur (68.), Hodgyai László (78.) és Antal Barna (82.), illetve Bagoly Benjámin (28.).
Az FK Csíkszeredai színeiben a következők léptek pályára. I. félidő: Horváth Adrián – Majzik Adrián, Mitra Szilárd, Kovács Szabolcs István, Lakatos Miklós, Cseh Gergő, Eder Gonzales, Magyari Szilárd, Csegöldi Ottó, Bajkó Barna, Györgyi Arthúr. II. félidő: Somogyi Pál – Szőcs Harald, Csürös Attila, Berde István, Fabio de Oliveira, Veres Szilárd, Antal Barna, Soufiane Jebari, Hodgyai László, Bara László, Eder Gonzalez (Magyari Szilárd).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!