A felsőházi pozícióját már korábban bebiztosító KSE számára a lehető legrosszabban indult a tavasz első hazai mérkőzése, ugyanis az ellenfél már a 8. percben megszerezte a vezetést, egy hatalmas védelmi hibát követően Constantinescu lőtt közelről hálóba (0–1). A gyors gól megadta az alaphangot, a kék-fehérek rohamoztak az egyenlítésért, azonban Gajdó lövése kevéssel ugyan, de célt tévesztett, illetve Gergely próbálkozását is védte a vendégkapus.
A 33. percben büntetőhöz jutott a bákói együttes, ám Butuza javította korábbi bakiját, és hatalmasat hárított Matei löketénél.
A kézdivásárhelyiek a félidő hajrájában kiegyenlítettek, Nechita előkészítését Fábián küldte a bal felsőbe, majd szünetig a vezetést is átvették előbbi fejesgóljának köszönhetően (2–1).
A második játékrészben is a házigazdák akarata érvényesült, több nagy lehetőségük volt, mígnem a 70. percben Cîrstian, majd két perc múlva Gergely be nem biztosította a kategorikus győzelmet, a 4–1-gyel a KSE alaposan visszavágott a Bákói Aerostarnak az odavágón elszenvedett súlyos vereségért (6–1), és meg is előzte őket a rangsorban.
Az alapszakaszban a 11 győzelem és 2 döntetlen mellett 5 vereséget elkönyvelő KSE fennállása legjobb eredményét érte el azzal, hogy harmadik helyről jutott a felsőházi rájátszásba.
Idegenben kapott ki az OSK II.
A Sepsi OSK farmcsapatának nem termett babér a csoportmásodik Unirea Braniştea otthonában, az alsóházi rájátszást az ötödik helyről váró sepsiszentgyörgyiek számára sima vereség lett a kiszállás vége.
| 2025. 03. 15. 15:00 | Dacia Unirea Brăila Brăila | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 0-0 |
| 2025. 03. 15. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Bákói Aerostar Aerostar | 4-1 |
| 2025. 03. 15. 15:00 | Unirea Braniștea Braniștea | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 3-0 |
| 2025. 03. 15. 15:00 | CSM Adjud Adjud | Sporting Liești Liești | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Braniștea Braniștea | 18 | 12 | 4 | 2 | 48-13 | 40 |
2 | Sporting Liești Liești | 17 | 12 | 3 | 2 | 38-14 | 39 |
3 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 18 | 11 | 2 | 5 | 33-22 | 35 |
4 | Bákói Aerostar Aerostar | 18 | 11 | 1 | 6 | 35-25 | 34 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 18 | 9 | 1 | 8 | 25-19 | 28 |
6 | CSM Râmnicu Sărat Râmnicu Sărat | 18 | 7 | 3 | 8 | 16-28 | 24 |
7 | CSM Adjud Adjud | 18 | 5 | 3 | 10 | 24-31 | 18 |
8 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 18 | 3 | 5 | 10 | 18-35 | 14 |
9 | Viitorul Onești Onești | 17 | 3 | 4 | 10 | 17-36 | 13 |
10 | Voința Limpeziș Limpeziș | 16 | 2 | 0 | 14 | 8-39 | -8 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!