Hétfőn este Marco Rossi, a magyarok szövetségi kapitánya több ponton is változtatott a Bosznia-Hercegovina elleni kezdőcsapaton, Dibusz például hosszú idő után újra a kezdőben védhetett a Puskás Arénában.
Mezőnyben nagy volt a különbség a házigazdák javára az első félidőben, 66%-ban birtokolták a labdát, és 9–2 volt a lövések aránya, a vendégek többnyire a védekezéssel voltak elfoglalva.
A folytatásban sem volt más a kép, Magyarország sokkal lendületesebben, jobban játszott, egyszerűen a szerencse nem állt melléjük, Szoboszlai 71. percben lőtt szabadrúgásánál a labda a felső lécen csattant.
A végjátékban is óriásit védett a bosnyák kapus, Ádám Martin közeli fejesét tolta ki szögletre. Végül 0–0 lett az eredmény, a magyar válogatott egyértelműen győzelmet érdemelt volna.
Folytatás októberben, Hollandia ellen, szintén hazai pályán.
A csoport másik mérkőzésén: Hollandia–Németország 2–2.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!