Remek szezont zárt tavaly a harmadosztályban a háromszéki alakulat, ezúttal pedig a másodosztályban teheti próbára tudását. A klub alapelvei nem változtak, továbbra is helyi játékosokra alapozva szeretne ott lenni a legjobbak között.
„Az előző idényhez képest nem változott a keretünk. Egy fiatal, 2009-ben született brassói lányt igazoltunk, mivel voltak gondjaink a kapusposzton, de ezt ő már megoldja nekünk. Természetesen izgatottan várjuk a rajtot, a csajok nagyon motiváltak. Egész nyáron készültek, minden egyes nap edzésük van és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy jó eredményeket érjünk el” – mondta el a Székely Sportnak Veress János Lóránt.
A Sepsi OSK akadémiájának menedzsere hozzátette, hogy reális célkitűzésnek tűnik, hogy ott legyen az idény végén a tabella felső felében.
„Nagyon jó csapatunk van. Van két vagy három olyan labdarúgónk, akik az élvonalban is megállnák a helyüket. Nemrégiben játszottunk egy felkészülési találkozót, illetve felmértük az erőviszonyokat.
– vázolta fel Veress.
A háromszéki gárda nem hátrálna meg az élvonaltól sem, amennyiben sikerülne a közeljövőben kiharcolnia a feljutást.
„Volt már megkeresés, hogy lépjünk fel az élvonalba, korábban pedig kaptunk felkérést a másodosztályba is. Én úgy láttam jónak, ha nem ugrunk át egy lépcsőfokot sem és a saját ritmusunkban haladunk.
Sok nehézségbe lehet ütközni, ott már komoly költségvetéssel kell számolni, ugyanakkor szerintem képesek lennénk megteremteni a körülményeket” – árulta el a menedzser.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is az a céljuk, hogy minél több fiatalt megmozgassanak és szeretnék bevonzani őket a sport világába. Vannak olyan labdarúgók a keretben, akik meghívót kaptak a korosztályos válogatottba is.
– mesélte.
A Sepsi OSK nem csak a női másodosztályban érdekelt, csapatot indít az U11-es, U13-as, valamint az U15-ös Elit Ligában is.
„Úgy gondolom jó irányban haladunk az utánpótlással. Nem csak Sepsiszentgyörgyről szerepelnek nálunk, hanem Kézdivásárhelyről és Háromszék más részeiről is. Természetesen igyekszünk megteremteni a lehetőségeket, kisbusz megy a gyerekek után és úgy jutnak el az edzésekre, meccsekre. Az U15-ös csapatunk idén nagyon jól néz ki, bátran kijelentem, elődöntőt fog játszani. Az egész keretünk erős, ráadásul van két kimagasló tehetségünk, két nagyágyú, akikben hatalmas potenciál rejlik” – tette hozzá Veress.
A női labdarúgó 2. Liga szombaton rajtol, karöltve az ifjúsági Elit Ligákkal. A másodosztályban a Sepsi OSK a 2-es csoportba került, ellenfelei a Temesvári Poli, Aradi UTA, ACS Roma Florin Pădurean, United Bihar, Nagybányai SK, Universitatea Craiova, FC Argeș, Marosvásárhelyi SE, valamint a Szörényvári Atletic.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!