Beragadt az őszi rajtnál az Udvarhely körzeti bajnoka, a Parajdi SK a második fordulóban is pont nélkül maradt. Ezúttal hazai pályán játszott, Szentábrahámot fogadta. A vendégek nagyon jól játszottak, gyakorlatilag lefocizták házigazdájukat, akiknek csak néhány ellentámadásra futotta erejükből. A találkozón egyetlen gól született, ezt Boda Krisztián szerezte, mintegy 25 méterről lőtt védhetetlenül a hazai kapuba. Továbbá Parajdon kiosztották a bajnokság első piros lapját is.
Varságnál érződik a generációváltás, hiába kezdett két hazai meccsel a csapat, mindkettőt elveszítette, jelenleg sereghajtó a táblázaton. Az élen Lövéte áll, mögötte kisebb meglepetésre Szentlélek, miután a Farcádot is legyőzte.
A B csoportnak is nevezett 6. Ligában Etéd vezet. Az együttes a bajnoki szünetben Maros megyéből erősített, a második fordulóban pedig Siménfalván aratott kiütéses győzelmet. Itt még további két együttesnek vannak tökéletes mutatói, Csekefalva és Bögöz is második győzelmét aratta a hétvégén.
Homoródalmás–Farkaslaka 0–2 (0–0),
gólszerzők Jakab Gergő (60.), Sipos Csongor (90+3.).
Zetelaka II.–Malomfalva 1–0 (1–0),
gólszerző Szabó Attila (37.).
Varság–Lövéte 1–3 (1–1),
gólszerzők Szász Kálmán (28.), illetve Forgács Rajmond (6.), György Attila Szabolcs (48.), Kelemen Emil András (88.).
Parajdi SK–Szentábrahám 0–1 (0–1),
gólszerzők Boda Krisztián (23.).
Kiállítva: Ráduly Sándor Attila (82., Parajd).
Szentlélek–Farcád 3–2 (2–1),
gólszerzők Nagy Martin (34.), Hajdó Roland (40.), Fancsali Márk (55.), illetve Balázsi Zoltán (26.), Máthé Tamás (58.).
Oklánd–Máréfalva 4–2 (3–1),
gólszerzők Miklós Lóránd (3.), Egyed Csongor (41.), Csíki Miklós (44., 60.), illetve Péter Imre (12.), Balog Zsolt (87.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lövéte Lövéte | 2 | 2 | 0 | 0 | 6-2 | 6 |
2 | Szentlélek Szentlélek | 2 | 2 | 0 | 0 | 8-5 | 6 |
3 | Szentábrahám Szentábrahám | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
4 | Malomfalva Malomfalva | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-3 | 3 |
5 | Farcád Farcád | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-5 | 3 |
6 | Máréfalva Máréfalva | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-6 | 3 |
7 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-4 | 3 |
8 | Zetelaka II. Zeteleka | 2 | 1 | 0 | 1 | 2-3 | 3 |
9 | Oklánd Oklánd | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-8 | 3 |
10 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-3 | 1 |
11 | Parajdi SK Parajdi SK | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 0 |
12 | Varság Varság | 2 | 0 | 0 | 2 | 4-8 | 0 |
Homoródszentpál–Alsósófalva 2–2 (1–2),
gólszerzők Bencze Attila (16., 70.), illetve Fülöp László Barna (7.), Tudor Oprinca (35.).
Korondi Ifjúság–Nagygalambfalva 5–2 (3–1),
gólszerzők Balázs László (13., 36.), Vajda Csaba (31.), Sükei László (52.), Vajda Csaba (57.), illetve Balázs László (8., öngól), Ambrus Lóránt (48.).
Siménfalva–Etéd 0–8 (0–5),
gólszerzők Kedei Zalán (3., 13.), Nagy Tamás (19.), Gagyi Zoltán (32., 34., 85.), Gagyi Szabolcs (71.), Fazakas János (78.).
Csekefalva–Kápolnás 2–0 (0–0),
gólszerzők Andrei Nicolae Miclean Rusu (53.), Kiss Norbert Tihamér (60.).
Homoródszentpéter–Gagy 0–3 (0–2),
gólszerzők Benkő Gábor (26.), Fodor Attila (41.), Jakabfi Barna Zoltán (56.).
Bogárfalva–Bögöz 0–1 (0–0),
gólszerző Demeter Attila (80.).
Kobátfalva szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Etéd Etéd | 2 | 2 | 0 | 0 | 10-1 | 6 |
2 | Csekefalva Csekefalva | 2 | 2 | 0 | 0 | 9-2 | 6 |
3 | Bögöz Bögöz | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-0 | 6 |
4 | Alsósófalva Alsósófalva | 2 | 1 | 1 | 0 | 7-4 | 4 |
5 | Kápolnás Kápolnás | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-3 | 3 |
6 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-4 | 3 |
7 | Nagygalambfalva Galambfalva | 2 | 1 | 0 | 1 | 6-8 | 3 |
8 | Gagy Gagy | 2 | 1 | 0 | 1 | 5-7 | 3 |
9 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 2 | 0 | 1 | 1 | 3-8 | 1 |
10 | Bogárfalva Bogárfalva | 2 | 0 | 0 | 2 | 3-5 | 0 |
11 | Kobátfalva Kobátfalva | 1 | 0 | 0 | 1 | 2-5 | 0 |
12 | Siménfalva Siménfalva | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-8 | 0 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-9 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!