Zsúfolt időszak vár a piros-fehérekre, ugyanis a hétfő esti bajnoki után csütörtökön már a Román Kupa nyolcaddöntőjében kell pályára lépniük az FC U Craiova 1948 ellen, majd újabb három nappal később ismét a pontvadászatban vár rájuk egy erőpróba, amikor a Bukaresti Dinamo látogat Sepsiszentgyörgyre.
A hullámvölgyben levő székelyföldi együttesnek azonban előbb a kolozsvári mérkőzésre kell összpontosítania, és bár nehéz feladat előtt állnak, nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak a címvédő legyőzése. Az utóbbi időben ugyanis a Dan Petrescu által irányított CFR sem mutatott kirobbanó formát, az előző fordulóban a Bukaresti Rapidtól szenvedtek vereséget, majd a Konferencia Ligában is alulmaradtak a holland AZ Alkmaarral szemben.
A két csapat legutóbbi találkozóján az OSK éppen a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban tudott győzni Pavol Safranko találatával,
viszont az egymás elleni mérleg egyértelműen a „vasutasok” oldalára billen, akik tizenkét meccsből kilencet megnyertek, két összecsapás döntetlennel végződött, míg a piros-fehérek csak egyszer örülhettek a sikernek.
A hétfő esti mérkőzés előtt Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője kihangsúlyozta, bár a bajnokság legutóbbi négy kiírásának győztese számít a találkozó esélyesének, nem feltartott kezekkel fognak pályára lépni, viszont ha pontokat is akarnak szerezni, akkor hibátlan játékkal kell előrukkolniuk.
Az olasz szakember szerint bár hat nap alatt három tétmeccset is kell játszaniuk, a keret elég bő ahhoz, hogy két fronton is helyt tudjanak állni.
„A címvédő ellen játszunk, nagyon jól tudjuk, hogy milyen erőt képviselnek, milyen edzőjük van. Mi viszont reménykedve utazunk Kolozsvárra, mert a labdarúgásban semmi nincs kőbe vésve, a pályán mutatott teljesítmény fog dönteni. A CFR védelemben és középpályán rendkívül tapasztalt játékosokkal, gyors és technikás szélsőkkel rendelkezik, nem véletlenül nyerték meg a legutóbbi négy bajnokságot. Nekünk viszont győzni akarással, összeszedetten kell játszanunk, mert nincs verhetetlen csapat.
A lényeg, hogy keményen dolgozunk, és azt látom, hogy a játékosok is elszántak abban a tekintetben, hogy eredményesek legyenek” – nyilatkozta Cristiano Bergodi.
A hétfőn 20 óra 30 perckor kezdődő Kolozsvári CFR–Sepsi OSK találkozót az Andrei Chivulete, George Neacșu, Andrei Constantinescu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
| 2021. 10. 22. 17:30 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 2-0 |
| 2021. 10. 22. 20:30 | Chindia Târgoviște Chindia | Universitatea Craiova U Craiova | 0-1 |
| 2021. 10. 23. 15:00 | FC Voluntari Voluntari | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-2 |
| 2021. 10. 23. 17:30 | CS Mioveni Mioveni | FC Botoșani Botoșani | 1-1 |
| 2021. 10. 23. 20:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
| 2021. 10. 25. 17:30 | Academica Clinceni Clinceni | Aradi UTA UTA | 0-3 |
| 2021. 10. 25. 20:30 | Kolozsvári CFR CFR | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-0 |
| 2021. 11. 04. 17:30 | Konstancai Farul Farul | FCSB FCSB | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 13 | 11 | 0 | 2 | 19-8 | 33 |
2 | FCSB FCSB | 13 | 8 | 3 | 2 | 24-11 | 27 |
3 | Universitatea Craiova U Craiova | 13 | 8 | 1 | 4 | 23-10 | 25 |
4 | FC Botoșani Botoșani | 13 | 6 | 6 | 1 | 13-9 | 24 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 13 | 8 | 0 | 5 | 17-15 | 24 |
6 | Aradi UTA UTA | 13 | 6 | 5 | 2 | 15-8 | 23 |
7 | Bukaresti Rapid Rapid | 13 | 6 | 4 | 3 | 16-10 | 22 |
8 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 13 | 6 | 3 | 4 | 12-7 | 21 |
9 | Konstancai Farul Farul | 13 | 5 | 3 | 5 | 15-9 | 18 |
10 | Chindia Târgoviște Chindia | 13 | 3 | 5 | 5 | 8-9 | 14 |
11 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 13 | 3 | 3 | 7 | 10-14 | 12 |
12 | CS Mioveni Mioveni | 13 | 3 | 3 | 7 | 7-17 | 12 |
13 | Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan | 13 | 3 | 2 | 8 | 10-17 | 11 |
14 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 13 | 1 | 7 | 5 | 10-15 | 10 |
15 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 13 | 2 | 2 | 9 | 11-29 | 8 |
16 | Academica Clinceni Clinceni | 13 | 0 | 3 | 10 | 9-31 | 3 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!