Végig fölényben játszott a sepsiszentgyörgyi alakulat a Petrolul ellen, amelynek végül két gólt sikerült berámolni a kapujukba. A forduló csapatába bekerült Adnan Aganović, aki az első találatot készítette elő Rondónnak, ez pedig már az ötödik gólpassza volt a szezonban.
A legjobbak közt szerepel Tamás Márk, aki mindössze harmadszor volt a kezdőcsapat tagja, viszont rendkívül jól teljesített és nagy stabilitást adott a Sepsi OSK védelmének.
Nem maradhatott ki a forduló csapatából Mario Rondón sem, aki ezúttal is remekül játszott, az ő duplájával tudtak nyerni a háromszékiek, összességében pedig már nyolc találatnál jár az idényben. Nem volt kérdés, hogy őt válasszák egyaránt a meccs legjobbjának is.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!