Hirdetés

Három román gól és három pont Ausztriából

Rendre megszerezték a vezetést
Fotó: Facebook/NationalaRomanieiOfficial

2020. szeptember 08., 00:35

Izgalmas mérkőzésen győzött a román labdarúgó válogatott a Nemzetek Ligája B csoportjában hétfőn este. Mirel Rădoi csapata így a csoport élére állt két forduló után 4 ponttal, a kvartett másik összecsapásán Norvégia kiütötte Észak-Írországot.

2020. szeptember 08., 00:35

Nagyon korán előnybe kerültek a románok az ausztriai vendégjátékukon, akik végül három találatig jutottak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően. Alibec volt a gólszerző, aki középen üresen kapott remek labdát a támadást vezető Comantól.

Hirdetés

Hamar egyenlítettek a Klagenfurti házigazdák, Baumgartner egy kapásból félig ollózva bombázott Tătărușanu hálójába, a kapust megzavarta még, hogy a lövésbe Grigore is beleért.

A szünetben döntetlen volt az állás, de az 51. percben Grigore jóvátette korábbi hibáját, egy szabadrúgás után a tétova osztrák védők között került helyzetbe és szerezte meg első gólját a válogatott mezében.

Ausztria játszott fölényben, a labdabirtoklás aránya, a helyzetek, a kapuralövések száma is az ő oldalukon volt nagyobb, de ez mit sem ért, mert a védelmük viszont nem állt a helyzet magaslatán.

A 70. percben Posch adott ajándék labdát Maximnak, aki köszönte szépen, és a 16-osra kijövő kapus fölött szépen átemelve szerezte meg a románok harmadik találatát. Az osztrákok mindent megtettek ugyan a talpra állásért, de csak szépíteniük sikerült, egyenlíteniük nem. Onosiwo a 81. percben fejesgóllal vette be a román kaput, és alakította az állást 2–3-ra, és ez lett a végeredmény is miután a hosszabbításban Grbic kihagyott egy nagy egyenlítési lehetőséget.

Románia így, az Észak-Írországgal szemben elért korábbi döntetlennel élre állt a csoportban. A második helyen Norvégia áll, Haalandék idegenben verték 5–1-re az északíreket.

Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B Liga, 1-es csoport, 2. forduló:

Ausztria–Románia 2–3 (1–1).

Gólszerzők: Baumgartner (17.), Onosiwo (81.) illetve Alibec (3.), Grigore (51.), Maxim (70.).
Ausztria: A. Schlager – Ulmer, Hinteregger, Posch, Lainer – Grillitsch (Monschein, 81.), Baumgartlinger, Baumgartner (Onisiwo, 59.), X. Schlager, Sabitzer – Gregoritsch (Grbic, 73.). Szövetségi kapitány: Franco Foda.
Románia: Tătărușanu – Burcă, Chiricheș (Nedelcearu, 74.), Grigore, Bancu – Maxim, Crețu, Stanciu – Deac (Iancu, 40.), Alibec (Pușcaș, 68.), Coman. Szövetségi kapitány: Mirel Rădoi.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

A másodosztályban próbál szerencsét a kézdivásárhelyi focista

Magyarországi tapasztalatszerzés után visszatért a román bajnokságba Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgó a 2. Ligában érdekelt CS Stefănești-hez igazolt, amelynek színeiben már be is mutatkozott.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Rögös út vezet a Román Kupa csoportkörébe a székelyföldi csapatoknak

Kisorsolták csütörtökön a labdarúgó Román Kupa rájátszásának párosításait. Az augusztus 19-én rendezendő fordulóban az élvonal nyolc csapata is bekapcsolódik a küzdelmekbe, köztük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Öt csíkszeredai fiatal játszhat a Steauában a kooperációs szerződésnek köszönhetően

Az FK Csíkszereda és a Bukaresti Steaua együttműködési megállapodást kötött a 2026–2027-es szezonra, amelynek értelmében a csíkszeredai csapat öt fiatal játékosa pályára léphet a másodosztályú együttesben.

Pénteken indul a jegyértékesítés a székely derbire

Közeledik a labdarúgó Szuperliga első székely rangadója: szombaton 18.30-tól az FK Csíkszereda a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t fogadja. A mérkőzésre pénteken 13 órától lehet belépőt vásárolni a csíkszeredai stadion jegypénztáránál.

Kupaellenfelet kap az FK Csíkszereda, a Sepsi OSK és az ASA

A csoportkör előtti utolsó forduló, a rájátszás sorsolását tartják csütörtökön a labdarúgó Román Kupában. A 32 csapatos mezőnyben mindkét székelyföldi élvonalbeli együttes érdekelt.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!