A harmadik selejtezőkör következik a nemzetközi kupasorozatokban, a Bajnokok Ligájában már olyan csapatok csatlakoznak be, mint a francia Lille, vagy a skót Glasgow Rangers. Az FCSB már két ellenlábast is kiejtett a sorozatból és egyre közelebb a csoportkörhöz. A San Marinó-i Virtus után az izraeli rekordbajnok Maccabi Tel Aviv ellen is továbbment, ezúttal pedig a cseh Sparta Praha ellen kell bizonyítania.
Ellenfele a második körben csatlakozott be a selejtezőbe, az ír Shamrock Rovers ellen oda-vissza győzni tudott, így rendkívül magabiztosan jutott tovább. Az első meccset Csehországban rendezik augusztus 6-án, míg a visszavágót egy héttel később.
Mindenképp jó előjel a román gárdára számára, hogy korábban öt alkalommal találkozott a két fél, ebből pedig háromszor is az FCSB jött ki győztesen, sőt, egyszer sem kapott ki a prágai együttestől.
Szintén a legrangosabb európai kupasorozatban menetel a Ferencvárosi TC. A magyar bajnok a második körben csatlakozott be a selejtezőbe, akárcsak aktuális ellenfele, a dán Midtjylland. A Fradi 7–1-es összesítéssel ejtette ki a walesi TNS-t, míg ellenlábasa az andorrai UE Santa Colomát búcsúztatta 4–0-s összesítéssel. A párharc első felvonását Dániában rendezik augusztus 6-án, a továbbjutást hazai környezetben vívhatja ki az FTC egy héttel később.
2017-ben már találkozott egymással a két fél az Európa-ligában, akkor mindkétszer a Midtjylland győzött gólzáporos meccseken.
Az Európa-liga selejtezőjében egy kört élt túl a Vajdahunyadi Corvinul, amikor a Paksi FC-t ejtette ki. Ezúttal a Rijeka volt az ellenfele, amelytől a két mérkőzés alatt egyetlen gólt kapott, mégis kiesett és a Konferencia-ligában kényszerül folytatni. Itt az ellenfele a kazahsztáni Asztana lesz. Az első meccset augusztus 8-án játsszák semleges helyszínen, erről még nem született hivatalos döntés. A két fél sosem mérkőzött meg egymással korábban.
Szintén a harmadik legrangosabb európai kupasorozatban harcol a Kolozsvári CFR, amely a fehérorosz Nyeman ellen magabiztosan győzött idegenben, miután hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott.
A harmadik körben az izraeli Maccabi Petah Tikva ellen kell bizonyítania, az első mérkőzést augusztus 8-án rendezik, viszont még hivatalos döntés nem született a helyszínről, ugyanis Izrael háborús övezetnek számít, az UEFA nem engedélyezi ottani mérkőzések lebonyolítását.
A Konferencia-ligában három együttes is képviseli Magyarországot, a Paksi FC, a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC is harcban van a csoportkörbe való jutásért. A paksi alakulat a montenegrói Mornarral fog megküzdeni, a felcsúti klub ellenfele az örmény Ararat-Armenia lesz. Ami a székesfehérvári gárdát illeti, a ciprusi Omonia Nicosiát kell kiejtenie a továbbjutáshoz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!