Hirdetés

Három kontinensen, hat országban rendezik a 2030-as focivébét

Ilyet sem látott még a világ...
Fotó: Twitter/FIFA Media

MTI
2023. október 04., 19:04

A FIFA bejelentése szerint Marokkó, Spanyolország és Portugália lesz a 2030-as vb házigazdája, de a világbajnokság 100 éves történelmére gondolva Uruguay, Argentína és Paraguay hazai pályán játszhatja nyitómeccsét.

MTI
2023. október 04., 19:04

A spanyol Marca értesülései szerint a döntésbe mind a két – a dél-amerikai és az európai – pályázat is beleegyezett, így 2030-ban történelmi világbajnokságot láthatunk – derül ki már a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) beszámolójából.

Hirdetés

1930-ban az első futball-vb-t Dél-Amerikában játszották, így ennek tiszteletére három dél-amerikai csapat, Argentína, Uruguay és Paraguay is hazai pályán játszhatja nyitómeccsét, a találkozókat követően pedig Európa és Afrika felé veszik az irányt a válogatottak, hiszen a verseny további részében Spanyolországban, Portugáliában és Marokkóban folynak a küzdelmek.

Az egyezségben az is szerepel, hogy 2034-ben Óceánia vagy Ázsia rendezheti a vb-t, erre a legnagyobb esélyes az idén nyáron a futballéletet alaposan megkavaró Szaúd-Arábia lehet, akik már 2030-ra is pályáztak, azonban pár hete kiszálltak a versenyből.

Csak egy pályázó maradt a 2028-as foci-Eb megrendezésére

Már csak az Egyesült Királyság és Írország pályázik (közösen) a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére, miután Törökország visszalépett, méghozzá azért, hogy Olaszországgal közösen pályázzon a 2032-es kontinenstornára – írja a BBC.

Olaszország és Törökország júliusban jelezte közös pályázati szándékát a 2032-es Eb-re, korábban ezt egymástól függetlenül tették meg. A törökök ezzel együtt jelentkeztek a 2028-as rendezésre is, de miután összeálltak az olaszokkal 2032-re, elengedték a négy évvel korábbi tornát.

Ezzel pedig a 2028-as Eb-re csak egy pályázat maradt, így szinte biztosan kijelenthető, hogy az Egyesült Királyság (Anglia, Észak-Írország, Skócia, Wales) és Írország lesz a foci-Eb házigazdája a jövő évi, németországi tornát követően.

A két Eb helyszínéről az UEFA október 10-én dönt hivatalosan.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!